Harlow
híres kísérletében újszülött bundermajmokat választott el az anyjuktól, majd
mesterséges környezetbe helyezte őket két pótanya közé: az egyik fémdrótos,
hideg váz cumisüveggel, a másik szőrös bábfigura, táplálék nélkül. A kismajmok
a nap jó részét a plüss pótanyán csimpaszkodva töltötték, és csak szopni jártak át a fémből
lévőre: szükségük volt a testi kontaktusra, a biztonságérzetre, a kötődés
illúziójára.
Az
írók is hajlamosak Harlow-t játszani, amikor megteremtik a karaktereiket. Kipattannak
a fejükből frissen, mintha abban a pillanatban születtek volna meg, gyökerek és
háttér nélkül, minimálisra lenyesett kapcsolati hálóval – csak még a szőrös
pótanyát sem kapják meg kárpótlásul. A zsánerirodalom karakterei hős-alapanyagok,
sárkányt kell ölniük, háborúba menni, gyilkosságok után nyomozni, és ilyen
izgalmak mellett érdekel bárkit is, milyen családja volt neki? Minek terheljük
a kalandot ennyi fölös sallanggal? A karakter üres, fehér lap, amelyet majd a
történet során írnak tele.
De
természetesen nincs olyan ember, aki üres lapként lépne bárkinek az életébe. Az
írói klisé-eszköztár számtalan módon próbálkozik ezt elkenni: amnéziás
főszereplő, hisz úgy még véletlenül sem kell törődni a kötelékekkel; vagy árva
főszereplő, aki nem ismeri a családját, így senki nem kérheti számon a
hiányosságokat. Olyan, mintha a karakter „üres lap” léte hitelesítődne,
pedig az árva szereplők ábrázolása ugyanolyan összetett, mint a családosoké. A teljes szeparációban élő, fajtársakat sosem látott bundermajom kölyköknek felnőtt korukra szociális zavaraik lettek,
ha pedig maguk is anyává váltak, minta híján gyakran nem tudtak bánni a kicsinyükkel. Ezzel szemben
az árva hősöknél az ezzel járó lelki sérülések már nem kívánatos hozadékok,
hisz ki akar olyan főszereplőt választani, aki esetleg kötődési zavarokkal küzd, sárkányölés előtt pedig előjön az anya/apakomplexusa? Vagy úgy egyáltalán: miért nem foglalkoznak azzal, milyen szülők nélkül felnőni? Kik hatottak a szülők helyett a karakterre, milyen nehézségekkel járt mindez? Egy ilyen szereplőt hitelesen ábrázolni ugyanolyan kemény munka és felelősség, mint kidolgozni egy szerteágazó családi hátteret.
Ha a főhős nem is árva, akkor is ritkaság, hogy kötöttségei lennének. Általában fiatal felnőtt, előtte az élet, akárcsak maga a regény története. Még az is szokatlan,
hogy házas legyen, hiszen a szerelem majd a kalandok között talál rá. Ha mégis
házas, akkor általában férfi, és csak azért kell a feleség, hogy párás szemmel
elbúcsúzhasson az épp állapotos nőtől, vagy a lövészárokban is a gyerekétől
kapott zsinórkarkötőt morzsolgathassa. A családi kapcsolatok gyakran instant
könnyfacsaró eszközök, olyan tétek, amelyek mindenkinek ismerősek, ezért nem
kell túlmagyarázni – de nem cselekmény- és karakterformáló erők, csupán
díszletmotivációk.
Pedig
a zsáner annyi lehetőséget tartogat akár furcsa családi viszonyok felépítésére
is. Ahogy egy fantasy vagy sci-fi világban más kultúra kialakul, miért ne
alakulhatna ki más családmodell? (Sőt, megfordítva: ha egy fantasy világban más
kultúra jelenik meg, óhatatlanul kialakulnak más családi szokások.) A Horgonyhely írásakor külön élveztem,
hogy egyetlen hagyományos család sem szerepel a regényben – nehéz is lenne ott,
ahol a nők a terhességet csak kihasználjak, a csecsemőktől pedig rövid úton
megszabadulnak. Vagy férfiak nevelik fel a gyerekeket, vagy lelencházba kerülnek, vagy ha lányok, akkor olyan női közösségekbe, ahol csak a terhességre készítik fel őket. Az elhagyott gyerekek problémás felnőttekké válnak,
akik feldolgozás híján a gyerekükhöz sem tudnak megfelelően viszonyulni, az érzelmi
sérülések pedig nemzedékről nemzedékre gyűrűznek tovább. Az épp aktuálisan írt
regényben teljesen más helyzettel küzdök, itt fizikailag sem lehet családja a főszereplőknek, akik
kétségbeesetten keresnek különböző pótlékokat, akár a bundermajmok a
pótanyákat, és mindannyian különböző helyeken és formában találják meg azt a
gondoskodást és biztonságérzetet, amit máskor a családjukban keresnének. Most
érzem a saját bőrömön, hogy gyökerek nélküli szereplőkről írni sokkal nagyobb
munka, és korántsem kényelmes „fehér lap”.
A
konzervatív apuka-anyuka-gyerekek felállásra annyi megírásért kiáltó alternatíva létezik: csonka vagy vegyes családok, homoszexuális szülők,
kommunák vagy generációs nagycsaládok; és a zsáner még ennél is
többet tartogathat, avagy mi a helyzet mondjuk egy szűznemzéssel szaporodó idegen
fajnál, vagy a klónok érzelmi életével? Rengeteg izgalmas, kiaknázatlan konfliktus rejlik a családi kötelékekben, de
ami fontosabb: mivel ez oly nagy mértékben meghatározza a szereplőket, a
fogékony kisgyermekkori hatások annyira befolyásolják a felnőtt
személyiséget, nem is lehet lesöpörni a témát az asztalról, és kitépett
gyökerekkel bedobni a hőst a történetbe. Nem csak azért, mert nem szabad túl
kényelmesnek lenni – hanem mert csak így lehet hiteles.
Kép innen.
Többiek bejegyzései:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése