Holnap startol a novemberi regényíró kihívás, a NaNoWriMo, amelynek keretében a világ
minden táján lelkes írni vágyók megpróbálnak egy ötvenezer szavas regényt létrehozni
egyetlen hónap alatt. Brutálisnak hangzik, és valószínűleg az is (akkor is, ha az elkészült szöveg még nem kész regény, csupán egy első vázlat), de
kitartással és önfegyelemmel évről-évre rengeteg embernek sikerül. Innen is
mély meghajlással és kalapemeléssel üdvözlök mindenkit, aki valaha belevágott.
Régebben nem okozott gondot, mikor és mennyit írjak. Unalmas egyetemi előadáson, előadásközi szünetekben, reggel, este, éjjel már az ágyból kikelve, lépcsőn kuporogva, hangzavarban; bármikor. Napközben teljesen más feladatok kötöttek le, a pipetták felett elmélázva átzökkentem az aktuális írás világába, és alig vártam, hogy géphez üljek. Most viszont szerkesztői munkát végzek, összefolynak bennem a betűk, és estére egyetlen dolgot nem akarok látni: szöveget. Nincs szellemi erőm mondatokkal bajlódni, ezért az írás heti egy alkalomra, szombat délelőttre korlátozódott, de ekkora szünetekkel folyton kiesem a történetből, és hiába jár az eszem hét közben is a szereplőkön, elveszítem a lendületet.
Régebben nem okozott gondot, mikor és mennyit írjak. Unalmas egyetemi előadáson, előadásközi szünetekben, reggel, este, éjjel már az ágyból kikelve, lépcsőn kuporogva, hangzavarban; bármikor. Napközben teljesen más feladatok kötöttek le, a pipetták felett elmélázva átzökkentem az aktuális írás világába, és alig vártam, hogy géphez üljek. Most viszont szerkesztői munkát végzek, összefolynak bennem a betűk, és estére egyetlen dolgot nem akarok látni: szöveget. Nincs szellemi erőm mondatokkal bajlódni, ezért az írás heti egy alkalomra, szombat délelőttre korlátozódott, de ekkora szünetekkel folyton kiesem a történetből, és hiába jár az eszem hét közben is a szereplőkön, elveszítem a lendületet.
Így
a november számomra a lendület megtalálásáról szól. Nem vállalkozom egy teljes
regény megírására, nem is hiszem, hogy képes lennék rá. Ha megírok egy régóta
érlelt kulcsjelenetet, mintha valami érzelmi akkumulátor lemerülne bennem, nem bírok
napokig új résszel törődni, míg fel nem töltődtem. És ritkán haladok
lineárisan: írás közben visszamenőleg eszembe jutnak módosítások, amelyeket előbb el kell végeznem ahhoz, hogy haladhassak, mert csak úgy tudok egy
csúcsjelenetet megírni, ha az odáig vezető út nemcsak a fejemben, hanem papíron is felépül. Emiatt
még egy első vázlatot sem bírnék ilyen szűk határidő alatt összehozni.
Mi
lesz helyette? Tyúklépés méretű kihívás, de akkor is kihívás. Az elvárás magam
felé annyi, hogy vegyem elő a szöveget novemberben minden egyes nap. Nem tűzök ki leütésszámot, elég, ha egyik
nap csak javítok, máskor egy-két nehéz bekezdésen lendülök túl, de
minden nap találkozzam a regénnyel. Hajnalban kelve munka előtt; lecsípett fél
órákban; pótcselekvések helyett. Muszáj megtalálnom a saját írásra szánt időmet.
(Ismerek olyan szerzőt, aki még a metrón is a korábban írt fejezet kinyomtatott
verzióját javítja, szóval kreatívnak kell lenni ezen a téren is.)
Egy éve küzdök egy történettel, amely most olyan kétszázezer leütés terjedelmű, de kétszer ennyi szöveg már a vágólapon végezte. Ideje többet foglalkoznom vele, hogy kiderüljön, életképes marad-e, ezért hónapok óta érik bennem egy házi kihívás elhatározása. Tovább azonban nem halogathatok. Most azt mondhatom
magamnak: a világon sok ezer ember önmagát legyőzve egy egész regényt megír ennyi idő alatt,
szóval ne siránkozz, hanem nyisd ki a laptopot!
A lelki támogatást rengeteg tejeskávé és a fantasztikus zeneszerző-zongorista, Alexandra Stréliski szolgáltatja.
A lelki támogatást rengeteg tejeskávé és a fantasztikus zeneszerző-zongorista, Alexandra Stréliski szolgáltatja.