Sorok mögött: Rajongás és az életre kelt történetek

amelyben fanfictionökről és a rajongás egyéb módjairól esik szó.

Életemben egyetlen egyszer vágtam bele fanfictionbe, és akkor sem tudtam, hogy épp azt teszem, mégpedig a Mester és Margaritához. Talán picit szokatlan választás. Gimnáziumban extra ötösért lehetett írni arról, mit tenne és mit találna Woland és kompániája a mai Budapesten, én viszont nem a plusz motiváció miatt fogtam neki, hanem mert imádtam a regényt. El akartam benne merülni újra, felpróbálni a szereplőket, ahogy egy kislány sétál fel-alá anya magas sarkú cipőjében, és játszani a stílussal, meghagyni néhány jellegzetes szófordulatot és kifejezést, de közben a saját képemre is formálni. Azóta is kissé tiszteletlenségnek érzem – micsoda szerencse, hogy Bulgakov nem olvasta a bénázásomat! –, és valószínűleg magamtól, otthon nem írtam volna meg azt a történetet. A magyartanárnő felhívása olyan volt, mint egy engedély: tessék, ez a regény sem szent, hiába klasszikus, nyugodtan játssz vele.

Mert a regények nem szentek és érinthetetlenek. Nem lesz attól kevesebb az eredeti mű, ha utána az olvasó is mer játszani vele, sőt, bizonyos szempontból az egyik legjobb dolog, ami egy szöveggel történhet, hogy hat az emberekre, velük marad, a részükké válik. Nem feltétlenül fanfictionként, de ez is egy lehetőség.

Az olvasó a könyv felütésekor belép ugyan az író fantáziájába, követi az író szabályait, de ugyanúgy hozzáteszi a maga részét is. Minden egyes olvasó saját verziója tekinthető egyfajta fanfictionnek: mindenki másként képzeli el a szereplőket, a környezetet, más mondatok vernek visszhangot benne, mást érez fontosnak a szövegből. Nincs két azonos olvasat, és ha ezek az egyéni különbségek láthatóak lennének, úgy nézne ki, mintha mindenki fejében egy-egy fanfiction játszódna le az eredetihez képest. De persze ez nem ugyanaz a helyzet, mintha valakit annyira megtalál a mű, hogy a befogadói élmény után is a részese szeretne maradni. A mitológiai-kulturális motívumkészlet felhasználása is furcsa lenne így értelmezve, ennyi erővel minden sztori, amiben Ádám és Éva vagy Zeusz szerepel, ószövetségi vagy görög mitológiai fanfiction.

A kulcs az érzelmi kapocs. A rajongás mindig szoros kötelék, személyes viszony. Úgy érzem, a mű kifejez valamit, amit én is úgy gondolok, vagy megfogalmaz valamit, amit nem tudtam korábban precízen kimondani. Hozzáad valamit a személyiségemhez, belefér a magamról alkotott képbe, vagy akár teljesebbé is teszi azt. Azzal, hogy felvállalom, rajongok valamiért, a személyiségem egy részét fejezem ki. Általános iskolában ez még annyira az önkifejezés fő eszköze volt, hogy az osztály két részre szakadt: akik nézték a Sailor Moont, és akik nem. Egy jó ideig nem barátkoztunk azokkal, akik nem jöttek velünk Holdtündéreset játszani az udvaron – nem gonoszságból, hanem mert nem tudtuk elképzelni, hogy bármi közös lehet bennünk. (Felnőtt fejjel már viszonylag ritkán harapjuk át annak a torkát, aki csúnyát gondol a kedvenc könyvünkről, de persze sosem lehet tudni.)

A rajongott mű több, mint egy remekül megírt szöveg briliáns eszközökkel, lenyűgöző technikával, ami előtt tiszteletteljesen megemelem a kalapomat. A rajongás tárgya olyan, mintha hozzám szólna. Mintha tudná, mi van bennem, mintha ismerne, és ez a személyes befogadói élmény építi ki a köteléket. Ezért fájdalmas annyira, ha valaki nem szereti azt a művet, ezért olyan érzés, mintha belénk taposnának vele.

Évekkel ezelőtt futottam bele a Zuhanás című filmbe, és már a trailernél azt éreztem, hogy ezt így, ahogy van, nekem készítették. Minden passzolt benne: szörnyen kegyetlen alaphelyzet – egy lebénult kaszkadőr azért mesél történeteket egy kislánynak, hogy rávegye, lopjon neki az öngyilkossághoz elegendő gyógyszert –; fantasy-mesei fűszer; elképesztő látvány; izgalmas szimbólumrendszer. Csak arra tudtam gondolni, bár közöm lenne ehhez a filmhez, bár én vihettem volna a kávét a rendezőnek, bár feltekerhettem volna a kábeleket, felseperhettem volna a padlót. Bármit, csak kapcsolódjak hozzá. Ha fanfiction típusú rajongó lennék, biztos ekkor ragadok billentyűzetet. Helyette általában a történetekhez kapcsolódó tárgyakat szoktam beszerezni (legutóbb életem legszívfacsaróbb játékához, a Life is Strange-hez rendeltem meg a főszereplő lány pólóját), vagy akár csak csillogó szemmel mesélek róluk a barátaimnak, hosszan vitázunk értelmezési lehetőségekről és érzelmi benyomásokról, és ezzel ugyanúgy beépül a mű, a részünkké válik.

Csak az igazán erős történetek képesek erre, elültetni magukat az olvasóban, mint valami magot. A fanfiction egy forma a kötelék kifejezésére, egy mód a sok közül, hogy a mű a rajongó személyiségének részévé váljon. Vagy egy út a sok közül ahhoz, hogy a történet életre keljen: nemcsak az író saját fantáziájának korlátai között, hanem kihajthat rengeteg olvasóban is.

Többiek bejegyzései:

Bartos Zsuzsa
Buglyó Gergely
Demi Kirschner
Gaura Ágnes
Kleinheincz Csilla
On Sai
Puska Veronika

A körblogolás korábbi témáit itt találjátok.

Kildara – Dark Night

A Kildara havonta szervez egy-egy tematikus író-olvasó délutánt, most szombaton a borzongás és a horror elemek kerülnek elő, avagy az irodalom sötét oldala. Ta-mia Sansával és John Cure-ral leszünk a vendégek, a moderátor Holló-Vaskó Péter. Utána Réti Lászlóval következik egy beszélgetés és író-olvasó találkozó.

A Kildara célja az olvasás népszerűsítése a fiatalok körében, a havi rendezvényekkel olvasóközösséget építenek. Jótékonysági akciókkal is foglalkoznak, karácsony előtt kórházak számára gyűjtöttek könyveket és írószert. Támogatják a Prológust, egy fiatal és lelkes bloggerekből álló szövetséget.

Mikor? – január 23-án, szombaton, 16 órától

Hol? – A Háromban; Budapest, 1075, Kazinczy utca 3.

Facebook-esemény itt.

Mindenkit sok szeretettel várunk; ne féljetek a sötétben! :)

Tervek 2016-ra

amely sok elhatározást és egy készülő új regényt tartalmaz.

Az évértékelés után jöjjenek a tervek! Jó sok mindent elképzeltem idénre, hogyha néhány végül nem is valósul meg, a teljesített többi is bőven elég legyen.

A regények nem írják meg magukat. Idén túlvállaltam magam munka terén, ezért az év második felében alig jutott időm írásra (vagy úgy egyáltalán levegőt venni). Ezen most változtatnom kell, egy munka sem ér annyit, hogy közben felőrölje az embert. Muszáj is lesz többet írnom, mert már pörög a fejemben a történet, a hosszas séták közben csak a szereplőkön jár az eszem. Összességében nem bánom a kihagyást, két nagyobb lélegzetvételű történet között nem árt pihenni, és szükségem is volt érzelmi újratöltődésre (valamint ismét meg kell keményítenem a szívemet, hogy kibabrálhassak néhány karakterrel).

Egy-két interjúban már dióhéjban meséltem az új regény témájáról: napjainkat felforgatja egy jelenség, amelynek hatására állatok bebábozódhatnak, akár a hernyók, és részlegesen emberré alakulhatnak, de leginkább félállat-félember torzók maradnak. Persze az emberi forma, az emberi viselkedés és az emberség három különböző dolog, és ezeknek a gyökértelen, egyszerre félelmet és szánalmat kiváltó, se nem állati, se nem emberi lényeknek maguknak kell megtalálniuk a helyüket a világban. A folyamatos keletkezésük nemcsak a társadalmi, gazdasági és vallási helyzetet borogatja fel, de az embereknek is át kell értékelniük, tényleg annyira különlegesek-e. A pillanatnyi munkacíme Irha és bőr, de ezt félve írom le, mert bármikor megváltozhat. Alig várom, hogy úgy igazán elkapjon a gépszíj.

Ha valami csoda folytán ezen kívül is tengernyi időm lesz, van egy másik tervem, amibe legalább jegyzetelés vagy próbálgatás szinten szeretnék belefogni. Annyit elárulhatok, hogy ez nem fantasy, szóval veszélyes kísérletnek tűnik.

A blogot viszont mindenképpen sűrűbben fogom használni. Most láttam csak, hogy idén több megkezdett bejegyzés maradt piszkozatban, mint ami végül kikerült, elsősorban időhiány miatt (kimaradt többek között egy könyvtári élmény; a nyári írótábor beszámolója, ahol írás mellett esténként egy fantasy társasjátékkal gyilkoltuk egymást; meg több Sorok mögött körblogolás). Néhány ezek közül már aktualitását vesztette, de idén nem hagyom magam. Tervezek a blogra egy újfajta projektet is tavasszal, vagy legkésőbb ősszel, de ez maradjon még homályban (ha megijednék, és el akarnám mismásolni, szóljatok rám).

A tervek általában az első "ma nincs kedvem megcsinálni, egyszer igazán ki lehet hagyni" alkalommal buknak el. Az önfegyelmet szeretném gyakorolni idén, akkor is felkelni reggel korábban, ha szívesebben aludnék még egy órát klaviatúrapüfölés helyett, vagy felhúzni a futócipőt, hiába nincs kedvem elindulni kocogni. Mindig csak egy kis lépést, mindig csak a következő napot. Remélem, sikerülni fog.:) 

Kívánok mindenkinek boldog új évet, izgalmas kihívásokat, sok örömöt!

Évzárós

amelyben mérlegre kerül 2015.

Itt az ideje bevallani: borzasztóan féltem ettől az évtől. Jó, eleve nem vagyok az a merész típus – ha éjjel ki kell osonnom egy pohár vízért, biztos villanyt kapcsolok, hiába ismerem a lakás minden zugát, mert mi van, ha a sötétben mégsem egészen olyan. Valahogy így voltam ezzel tavaly januárban is: szívesen lámpát kapcsoltam volna, hogy lássam, merre lépek.

Hosszú út előzte meg a Horgonyhely megjelenését, sok verzió született, mire egy-két embernek megmutattam, és akkor még el sem tudtam volna képzelni, hogy egyszer könyv lesz belőle (a mai napig meglepődöm, ha egy boltban megpillantom). És júniusban egyszer csak ott volt – gyönyörű borítóval, nyomdaillatúan –, és én körömrágósan izgultam, mert nem tudtam, mire számítsak. Mit szólnak majd hozzá az olvasók? Érdekelni fog egyáltalán ez a fura történet bárkit? Ezért nem kicsit döbbentem meg, milyen rengetegen eljöttetek a Könyvhéten a dedikálásra. Már akkor arra gondoltam, mennyire szerencsés vagyok. Hihetetlen élmény a sok kedvesség, érdeklődés és bátorítás, amit Tőletek kaptam akkor és az elkövetkezendő hónapokban is bármilyen rendezvényen vagy a neten. Sosem lehetek elég hálás, hogy esélyt adtatok egy ismeretlen könyvnek, a terhes nőknek meg a fjordokon járó gőzhajóknak. Egy regénynek az elképzelhető legrosszabb sors, ha anélkül tűnik el, hogy eljutna azokhoz, akikhez szólni tud. Köszönöm Nektek, hogy nem így történt.:)

És ha már a regény utóélete: néhány portál év végi listáján szerepel a Horgonyhely is, ami számomra egészen zavarba ejtő, hiszen fantasztikus könyvek közé került, köszönöm.:) A Próza Nostra, a Mandiner Sci-fi, az SFmag vagy a Roboraptor gyűjtéseit itt találjátok, szemezgessetek a címek közül. Néhány blogon is említésre került, Fummienál, Uszámánál, Nita Könyvgalaxisnál, Benkő Mariannál, Acélpatkánynál vagy Dreamworldnél. Köszönöm!:) (Ha valaki kimaradt volna, elnézést, csakis azért történhetett, mert nem futottam bele.)

Idén picit többet olvastam, mint máskor, és bár az SFmagon már ajánlottam az S.-t, A varázslókat és az Unwritten-sorozatot mint három meghatározó fantasy könyvélményt, most összeszedtem azt a tíz címet, ami leginkább megérintett (elég nehéz volt közel száz olvasmány közül tízet kimarkolni, akadt még bőven jó könyv). A Beszélnünk kell Kevinről darabokra tépett, az aprólékosan ábrázolt érzelmi rezdülései fantasztikusak; A titkos történet szerkezetileg, hangulatilag és a szereplők terén is lenyűgöző, a Majd” kibújunk a bőrünkből pedig mesterien felépített megbízhatatlan narrátorral mesél olyan témáról, ami szintén szétcincált. A Blankets egy graphic novel, és sokáig halogattam a beszerzését (nem hittem, hogy egy kamaszszerelem lekötne), de meglepődtem, az egyszerű sztorinak mennyi rétege van, mennyi szimbólum szövi át, és milyen csodálatosan mesél a felnőtté válásról.

Az általam olvasott legjobb könyvek (rangsor nélkül, csak ABC-rendben):

Craig Thompson: Blankets

Donna Tartt: A titkos történet

Doug Dorst és J. J. Abrams: S.

Karen Joy Fowler: Majd’ kibújunk a bőrünkből

Lev Grossman: A varázslók

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről

Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Mike Carey: The Unwritten-sorozat

Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora

Totth Benedek: Holtverseny

Érzelmileg nagyon sűrű lett ez az év, az élmények, tapasztalatok még mindig ülepednek. Próbálok tanulni mindenből, nem kétszer (háromszor-négyszer-sokszor) elkövetni ugyanazokat a hibákat, és jobban odafigyelni bizonyos dolgokra a jövőben. Meg persze igyekszem néha sötétben is nekivágni a lakásnak.

A 2016-os terveket egy holnapi bejegyzésre hagytam, amelyben írok egy kicsit a most készülő új regényről is. :)

Képek forrása: 1/ 2/ 3