2019. július 26., péntek

Miért gyere el a Kéziratok Éjszakájára?

A Könyvfesztiválon valaki megkérdezte tőlem, „szoktam-e még zsűrizni”, én meg halálos nyugalommal feleltem, hogy „de hát nem is szoktam zsűrizni”. Utána esett le, hogy az illető a Kéziratok Éjszakájára gondol, és utána jöttem rá, mennyire másként látom ezt a rendezvényt, ami nem fér össze a fejemben a „zsűrizéssel”. Számomra ez nem verseny, nem helyezésekről szól. Nem véletlen, hogy a győztes díja is inkább egy lehetőség, hogy részt vegyen az Írókör táborában, ami mindig is közös tanulásról szólt. Mert én ennek látom a Kéziratéjt: akik beküldik a szövegeiket, olyan, mintha egy műhelybe jönnének, hogy elbeszélgessünk az ötletekről, erényekről és gyengeségekről. Nincs mérleg, nem ítélkezik senki. Csak egy formálódó sztori, amiről a barátaimmal is így beszélgetnék egy kávé felett.

Ha esetleg nem ismernéd a rendezvényt: idén tartjuk meg kilencedik alkalommal, véleményt kereső kezdő vagy kevésbé kezdő írók küldhetik be sci-fi/fantasy/horror szövegüket 5000 és 25000 leütés közti terjedelemben, amit mi a rendezvény előtt elolvasunk, és ott a helyszínen véleményezünk – természetesen csak az adott írónak, külön asztalnál, nem élveboncolva a többiek előtt. A részleteket megtaláljátok itt, a beküldési határidő pedig elég közel van, augusztus 1.

Az évek alatt nagyon fontossá vált számomra a Kéziratéj. Emlékszem, milyen szörnyű volt, amikor senkitől se kaptam visszajelzést az írásaimra: azt se tudtam, mit csinálok jól, miben kell fejlődnöm, vagy egyáltalán milyen hibák léteznek, amiket tudtomon kívül elkövetek. Légüres térben éreztem magam, és ezen csak az írókör változtatott. Emlékszem egy csomó aha-élményre: amíg például valaki rá nem mutatott, hol váltok nézőpontot, magamtól észre se vettem, fel se merült, hogy ez miért gond, utána meg annyira egyértelmű volt, hogy nem is értettem, miért nem bökte ki a szemem korábban.

Ha írsz már egy ideje, és érdekel a Kéziratok Éjszakája, de esetleg hezitálsz, mert nem tudod, mire számíts, neked való-e, összeszedtem pár szempontot, hátha segít dönteted.

1. Itt nem kell tökéletesnek lenned

Talán ez a legfontosabb: egy pályázatra egyetlen esélyed van beküldeni egy szöveget, amivel vagy nyersz, vagy nem. Egy dobás, és ez engem rendszeresen görcsössé tesz. Itt nincs ilyen: akár egy regény első fejezeteit is beküldheted úgy, hogy nincs megírva a többi, és kíváncsi vagy, milyen a felütés, felkelti-e az érdeklődést. Itt nem eljátszod az esélyedet, hanem teszteled a szöveget, felkészíted a későbbi megmérettetésekre. Azzal a visszajelzéssel, amit itt kapsz, egy következő „éles” pályázatra átgyúrhatod a novellát vagy a regényt.

2. Személyre szól

Egy pályázaton nagyon ritkán adnak visszajelzést az elutasítás okáról. Az írástechnikai könyvekben sok mindenre ráismerhet az ember, mégsem személyes. Sőt, néha annyira közelről nézi az író a saját történetét, hogy talán észre se veszi, hogy az adott tanács épp rá vonatkozik. Sokszor éreztem én is, hogy elolvastam egy cikket, bólogattam, értettem – aztán elkövettem a ugyanazokat a hibákat, és addig fel sem ismertem, míg valaki rá nem mutatott. Itt a „zsűritagok” mind elolvassák az adott szöveget, és abban a 15-20 percben csak erről beszélnek az íróval. Nincs általánosítás, ott van a szöveg, és akár mondatszintű kérdésekbe is belemehetünk, teljesen az adott íróra vonatkozva.

3. Mert kérdezhetsz

És kérdezz is, légyszi! Sokan meghallgatják, mit gondolunk az írásukról, és aztán elköszönünk anélkül, hogy egyetlen kérdés elhangzott volna. És ez valahol érhető, nehéz mit felelni a hirtelen zúduló „és van esetleg kérdésed?”-re, de ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget. Próbáld meg előre kitalálni, mit szeretnél kérdezni. Mi az, ami miatt bizonytalankodsz, hogyan csapódik le az olvasóban? Ha attól félsz, lassú a kezdés, kérdezd meg, mennyire vont be bennünket. Hogy melyik szereplő keltette fel az érdeklődést. Hogy megfelelő volt-e az információadagolás, vagy valahol elvesztünk. Ezekre persze valószínűleg magunktól is kitérünk, de ha tudjuk, hogy ez bizonytalanabb pont számodra, beszélhetünk róla többet, több szempontból. És egyébként is: éljetek azzal a lehetőséggel, hogy bármit kérdezhettek szerkesztőktől vagy íróktól. Akár az adott szövegről, akár írástechnika kapcsán.
(Ugyanitt: valahogy jegyzeteljetek, vagy akár rögzítsétek a beszélgetést. Annyi infó zúdul 20 perc alatt az emberre, hogy természetes, ha már hazafelé a metrópótlón kiesik a fele.)

4. Nem fekete-fehér

Az írás nem matematika, hogy egyértelműek legyenek egy egyenlet megoldásai. Még a szerkesztők sem ugyanúgy látják ugyanazt a szöveget, nincs egyetlen igazság. Épp ezért jó, hogy nem egy, hanem rögtön több véleményt kapsz, amiből sok mindent le lehet szűrni: ami többeknek feltűnik, azon érdemes elgondolkozni, mi mehetett félre, de sokszor mi sem értünk egyet, és ami az egyiknek kevésbé tetszik, a másik talán lelkesedik érte. Engem például nehezebb lenyűgözni akciójelenettel, de volt már olyan kézirat, aminél pont ezt dicsértem meg. Viszont fele királyságomat egy izgalmas és eredeti ötletért, és az egészet, ha meg is ríkat a szöveg.

5. Együtt könnyebb

Esély sincs rá, hogy rivalizálás alakuljon ki a résztvevők közt, hisz a szó szoros értelmében verseny sincs. És nincs annál jobb, mint a várakozás óráiban új írói ismeretségeket kötni, akikkel később bétázhatjátok egymás műveit, átsegíthetitek egymást az írói blokkokon. Nekünk is jó látni, amikor valaki nem egyedül ül oda, hanem a barátai is izgulnak érte, támogatják: az írás maga magányos tevékenység, de nehezebb társak nélkül. Kell valaki, akinek lehet sírni a vállán a „sosem áll ez össze”-napokon, és akinek a nyakába lehet borulni, amikor mégis.

Szóval ha eddig nem tudtál dönteni, belevágj-e a Kéziratok Éjszakájába, remélem, most kicsit jobban el tudod képzelni, mire számíts. A beküldési határidő augusztus 1., ha pedig esetleg kérdésed merült fel, nyugodtan tedd fel akár itt, akár az eredeti kiírás alatt.

Remélem, hogy sokatokkal találkozunk szeptemberben! :)

* * *


Köszönöm, hogy itt jártál!:) Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.