Szerződési szabadság – erről szól a kisregény A hazugság téziseiben

Vonzanak a földhözragadt elemekkel párosított mágiarendszerek. A fantasyben a mágia legtöbbször lenyűgöző és csillogó, el kell kápráztatnia, mint egy bűvésztrükknek – engem meg az érdekelt, mi van, ha semmi elkápráztató nincs benne, csak jogi iratok, bürokrácia meg gerincferdüléses hivatalnokok. Ebben a világban a fizikai törvények szerződéseken keresztül szabályozhatók, az országok adhatják-vehetik egymás közt a zivatarokat, a tengeráramlatokat, a légszennyezettséget, vagy bármit, amit természettudományos módszerekkel pontosan meg tudnak határozni – a valóság átírásának csak az állami pecsétek jóváhagyása szabhat határt.

A hazugság tézisei novelláskötet, mégis tartalmaz egy kisregényt (a kötetnek kb a felét teszi ki, így talán azoknak is kedvez, akik bánni szokták, hogy a novellák túl hamar véget érnek). A főszereplő, Gavin egy szerződéskötő – egyfajta jogász-hivatalnok-fizikus-katona, mondjuk –, akit a mágikus képessége miatt gyerekkorában elszakítottak a családjától és a szülőhelyétől, a katonai megszállás alatt álló Adrennaustól. A megszállók országában, Lagowban nevelték fel (nevelték át), és most őket képviselve kell visszautaznia Ardennausba, ahol ötéves kora óta nem járt, és már az anyanyelvét sem beszéli. Egy olyan szerződésről tárgyal, amely a két ország mindennapjait gyökeresen átírná – és amely felszítja az indulatot a negyven éve tartó megszállás ellen –, közben pedig Gavin meg akarja keresni a gyökereit, és az utazás hamarosan felborít körülötte mindent.

Amikor elkezdtem írni ezt a történetet, nem tudtam pontosan, mi lesz belőle. Azt hamar láttam, hogy novellánál hosszabb: a szerződések mindenre kihatottak, nem csak az országok közti konfliktusra, a természet-jog viszonyára, vagy a velük kicsalt privilégiumokra, hanem olyan apróságokra is, mint a gyereknevelési elvek, és én egyiket sem akartam kihagyni. Amikor látszott, mennyi téma van benne, többen kérdezték, miért nem írok belőle regényt, és alaposan átgondoltam: ez a történet Gavin története. Ott kezdődik, hogy visszautazik a szülőhazájába, és minden politikai konfliktus mellett arról szól, mihez kezd azzal, amit ott talál, és hogyan határozza meg magát ezek függvényében. És nem volt szükségem más nézőpontra, az ő kettős helyzetében megvolt minden, ami érdekelt – egyszerre ardennausi és lagowi; a rendszer áldozata és a rendszer elkövetője; tele van belső ellentmondásokkal, billeg egy szürke zónában, amit íróként annyira szeretek, ami miatt sokáig én sem tudtam, milyen döntéseket hoz meg végül.

És már csak azért is ragaszkodtam az egyedüli nézőpontjához, mert biztos voltam benne: ezt a történetet az elnyomó szemszögéből szeretném elmesélni. Mert ez a kényelmetlenebb. Mert ez vet fel több kellemetlen kérdést – számomra is. Mert ez a történet nagyban szól azokról a privilégiumokról, amiket természetesnek veszünk, amikhez hozzászoktunk, és bele sem gondolunk, miféle árat fizetünk értük. Ezért akartam a szövegben ezt a kényelmetlenebb pozíciót, annak a bőrét, aki hozzászokott, hogy elvegyen bármit, amire szüksége van, amihez joga van – hátha be tudja tömni velük magában a betölthetetlen űrt.

A történetről nem szeretnék sokat elárulni – lesz benne sok-sok irattári böngészés és jogi kiskapu-keresés; táskaírógépek és tárcsás telefonok; brutalista építészet és súlyos döntések –, de beteszem az első jelenet elejét, ha beleolvasnátok.

A hazugság tézisei előrendelhető a GABO Kiadó webshopjában 30% kedvezménnyel.

 

1. § Általános szerződési feltételek

  

„Gavin két ügyben utazott Ardennausba: hogy megkössön egy szerződést, és hogy felbontson egy másikat.

Órákat töltöttek a tranzitban, pedig egy ügyintéző rögtön átkísérte őket a cigarettafüstös váróteremből egy különszobába – a kedvesség Gavin egyenruhájának szólt, nem Filippának, aki már a vonaton is dőlt-borult a fáradtságtól, és az apja karjában, vállára hajtott fejjel aludt, amíg az útleveleiket ellenőrizték. Később felélénkült, érdekelni kezdte az új hely, és Lucas hiába vett elő neki egy kifestőt, hogy színezzen, amíg a papírokkal bajlódnak, csak az ügyintézőtől kapott keksszel sikerült rávenni, hogy maradjon a fenekén pár percre.

Miután lepecsételték a vízumaikat, Gavin kipakolta a magánszerződéseit a pultra. Három stósz dosszié tele iratokkal, amelyek nélkül be se tette volna a lábát az országba.

– Ez mind a tiéd? – kérdezte Lucas, miközben Filippa száját törölgette egy zsebkendővel.

Az ügyintéző szeme is elkerekedett, pedig igazán nem várhatott mást Lagow egyik állami szerződéskötőjétől. Magához húzott egyet az egészségügyi, termodinamikai, optikai, biokémiai papírok kötegéből – Gavin mindet maga fogalmazta, ő nem fekete szavakat látott a fehér papíron, hanem kristálytiszta összecsengéseket, láthatatlan harmóniát, amelyre az életét is rábízná.

– A honosítás eltarthat pár óráig – mondta a nő. – Van egy kávézó a tranzitban, meg egy kis udvar, ha friss levegőt szívnának.

Filippa alig várta, hogy induljanak, csuklójukba kapaszkodva húzta ki őket a folyosóra. Életében először járt Lagowon kívül. Gavin aggódott, hogy Lucas túl szépeket mesélt neki Ardennausról, egzotikus édességeket és ritka fajokkal teli állatkertet ígért, hogy az utazás bizonytalanságát enyhítse, és a város óhatatlanul csalódást okoz majd mindkettőjüknek. Szürke, vizes, hideg. Mindenütt beton és pára. Gavin nem csak az irattári szerződésekből tudta, emlékezett is rá; ötéves lehetett, amikor utoljára itt járt, pont, mint most a lányuk. Csak ő azért várakozott a tranzitban, ölében egy hátizsákkal, amelybe belefért mindene, hogy a friss gyámja kivigye a határon.

– Mikor lett ennyi magánszerződésed? – kérdezte Lucas. Kis csészében kapták a kávét, amelyen több kockacukor sem segített, a tubusos sűrített tejet nem merték kipróbálni. Filippa az üvegajtón át a belső udvart bámulta, egy mondókát dúdolt a kint csipegető galamboknak.

– Nem lett ennyi – vont vállat Gavin. – Csak ritkán látni őket így, egy kupacban.

– Mennyit kötöttél az elmúlt egy évben?

Olyan hangon kérdezte, mintha azt akarná tudni, találkozgat-e más férfiakkal.

– Néhányat. Apróságokat. Ne csinálj már ügyet ebből, jó?

– Hat hétre jöttünk, te meg…

Gavin áthajolt az asztalon, megszorította Lucas kezét.

– Csak biztonságban akarok tudni mindenkit. Ez mégiscsak ’naus.

Már a tranzitban látta, mennyien bámulják. A lagowi hadsereg egyenruháját viselte, a díszzseb fölötti csillagokból pedig tudhatták, mivel foglalkozik. Az ügyintéző emiatt nyájasan kereste a kedvét, de a pincérnő arcáról már lefagyott a mosoly, amikor a kávét kihozta. Talán egyedül kellett volna utaznia, Lucas és Filippa nélkül, de hat hét hosszú idő. Lucas vetette fel, hogy vele tarthatnának, talán viszonzásul, amiért Gavin is elkísérte őt a szimfonikus turnéra, és nem kellett sokáig győzködnie: Gavin nem akart egyedül szembenézni a szülőhelyével. Ardennaus az elmúlt harminc évben csak katonai jelentésekben és szerződésekben létezett számára.

A környező asztaloknál ’nausit beszéltek, ropogó-sisegő mássalhangzókkal, az utolsó szótagokat elharapva. Gavin ismerős szavakat próbált kivenni, egy igent, egy nemet, pedig szinte semmire sem emlékezett, a kávét is lagowiul kérte ki. Ujja a csuklóján fehérlő hármas sebhelyre tévedt. Tettek róla, hogy időben elfelejtse az anyanyelvét.

– Minden rendben lesz – mondta Lucas. – Lagowi állampolgárok vagyunk.

– Épp ezért tartok ettől az egésztől.

– Nem történhet semmi. Katonai területen fogunk lakni.

– Tudom. – Nem Lucasra nézett, hanem az asztalon szétszóródott cukorszemekre. Az ujjbegyével gyűjtötte össze őket, az üres csészébe söpörte. – Tudom.

– Apa, apu, nézzétek!

Filippa kiáltására egyszerre kapták fel a fejüket. A belső udvar nyitott ajtajában állt, maga elé kitartott tenyerével éppen elérte a szemerkélő esőt. Ha nincs ilyen döbbenet a hangjában, eszükbe se jut, hogy életében először látja.

– Mi ez? – kérdezte, és úgy mutatta feléjük nedves kezét, mintha valami radioaktívval kente volna össze. – Apa, mi ez?

Lucas mozdult előbb, lehajolt hozzá, és máris felhőkről magyarázott, amelyek túl kövérre híznak, és úgy zubog alá belőlük a víz, akár a zuhanyrózsából. Ne féljen tőle, otthon se fél a fürdőben, igaz?

Gavin is végigfuttatta ujjait az esőn, ahogy Filippa. Mintha fullánkja lett volna, rovarok csípnék a tenyerét. Megborzongott, milyen hideg, aztán azt tette, mint gyerekkorában: szájába vette az ujját, és megkóstolta. Rezes íze volt, akár egy megnyalt vezetéknek. Hordóban és lavórokban gyűjtötték otthon, ezt használták a vécé leöntésére és ivóvíznek is, még ha folyton csikart is tőle a hasuk. Amikor a gyámja elvitte magával Lagowba, azt ígérte, soha többé nem ázik meg. Nem kell cuppogó zokniban járnia, celluxszal foltozni be a viharkabátját.

Akkor száznapos esőnek hívták. Ma már kétszázhatvanhét napig esett szünet nélkül.”

* * *

Köszönöm, hogy itt jártál! Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.

A hazugság téziseinek igaz története, avagy mi várható a novelláskötetben

Ha valaki egy évvel ezelőtt megkérdezte tőlem, mikor lesz novelláskötetem, biztosan mentegetőztem neki valami bénát, miért nem lesz nekem soha. Évek óta kaptam ilyen kérdéseket, és mindig ugyanazt feleltem: a zsánerben ez nem igazán szokás, nincs is túl sok novellán, és persze _bármilyen_kifogás_helye_. Amikor publikálni kezdtem, magyar sci-fi vagy fantasyszerzőtől elvétve jelent csak meg novelláskötet, ami valahol pont ellentéte a szépirodalomban bejárható útnak, ahol gyakran a folyóiratos publikációkból összeálló kötet az első önálló könyv, és csak később jön a regény. A zsánerben – főleg a publikációs lehetőségek szűkössége és az olvasási szokások miatt – fordítva van: kisebb kockázat egy regény, mint egy novelláskötet, ezért szinte mindenki azzal nyit. És annyira ez lett a status quo a fejemben, hogy fel sem tűnt, mennyire megváltozott itthon az SFF novellák olvasottsága, mennyi szerzői kötet jelent meg közben, és milyen sok novellát írtam ez idő alatt. Ti meg addig kérdezgettétek kitartóan, lesz-e novelláskötetem, míg valami átkattant, leromboltátok ezt a rosszkor rögzült hiedelmet a fejemben, és tavaly májusban megkérdeztem a szerkesztőmet, Csillát, hogy akkor ezt most így tényleg lehet? És ő azt mondta, tényleg. Hát így lett A hazugság tézisei.

Másként írok novellát, mint regényt. Szabadabban kísérletezem formákkal, előveszek olyan témákat, amik nagyon piszkálnak, de nem töltenének ki sok száz oldalt. Sokkal sűrűbbnek érzek ilyenkor mindent: itt megtehetem, hogy ráfókuszálok a világ egy-egy részletére, és a többi skicc marad, vagy akár leszűkítem a világot egy kapcsolatra, egy szereplőre. Minden könyvemnél elmondom, hogy „kicsit más lesz, mint az előzőek”, igyekszem újat mutatni, és ez erre is igaz – bár most először érzem azt, hogy ezt már mondanom sem kell, már magatoktól is erre számítotok. Közben meg valahol mégis ugyanaz foglalkoztat: kimozdított valóságok, nehéz döntések, diszfunkcionális kapcsolatok.

Így lettek olyan történetek, amelyekben:

…az építészek hazugságokból építenek, és hazugságaikkal elodázzák a világ szétesését;

…hélium-, alkohol- és növényistenek termékenyítenek meg kamaszlányokat;

…a Balaton áldozatokat követel;

…a vizsgaidőszak mentálisan és fizikailag is megváltoztat;

…egy kizsákmányoló multicég alkalmazottai belenéznek a fekete monitorba, és többé nem lesznek önmaguk;

...tinédzserek perelik be a szüleiket;

…a természeti törvények országok közti szerződésekkel átírhatók.

A kötet egyrészt már megjelent novellákból válogat, ezek közül a legrégebbi 2017-es (kettő kivételével ezek az írások nem hagyományos zsánerirodalmi helyeken jelentek meg, ami szintén jól mutatja, hol volt több publikációs lehetőség az elmúlt öt évben, ha az ember novellákat írt). Csak olyat válogattunk be, ami ma is közel áll hozzám, amiről ma is szívesen írnék még. Néhányat alaposabban ráncfelvarrtam, de mindet újraszerkesztettük.

Mindenképpen azt szerettem volna, hogy a kötetnek legalább a fele teljesen új szöveg legyen. Már meséltem róla, hogy írtam egy kisregényt, a Szerződési szabadságot, ami itt kapott helyet (örökös esővel, katonai megszállással és szerződésmágiával, de mesélek róla majd még külön). És végre elővehettem egy olyan novellaötletemet is, ami korábban sehová se fért be, mert „lapozgatós” szerkezet passzolt hozzá, ahol az olvasó dönt az egyes részek után, hogyan cselekszik és merre megy tovább, ez a Fekete monitor. Ha túl akarjátok élni ezt a munkanapot ennél a multicégnél, bölcs döntéseket kell majd hoznotok, én szóltam.

Nagyon várom, hogy olvassátok, és kíváncsi leszek, melyik történet hogyan hat majd rátok!

Megjelenés június elején, és már előrendelhető a GABO Kiadó webshopjában 30% kedvezménnyel. Lesz dedikálás a Könyvhéten (szombatra tervezzük), ahol személyesen is találkozhatunk, de ha valamiért nem tudsz eljönni, kérheted az előrendeléskor névre szóló dedikálással, csak írd be a megjegyzés rovatba, kinek készüljön.:)

Ez lesz a tartalomjegyzék:

A mesterhazugság

Istenanyák

Rügyeid

A gyertya a magasban tündöklő nap

Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe

Hattyú

Négyszemközt

Fekete monitor

Gumicukorszív

Szerződési szabadság

Ez pedig a fülszövege:

Mi történik, ha belenézel a fekete monitorba? Hogyan őrzik meg a hátországban maradó családtagjaikat a háborúba vonuló katonák? Milyen, ha a halott apa tudata az okosház rendszerébe költözik? Hazugságokból felépülő életek és világok jelennek meg ebben a novelláskötetben: fizikai törvényeket szerződésekkel manipuláló jogászok, fénylő istengyereket váró leányanyák, áldozatot követelő tavak és hazugságokból városokat emelő építészek. Moskát Anita olyan, mint a kötet kisregényének szerződéskötője: pontosan ismeri a valóságot, hogy aztán a paraméterek átírásával új valóságokat hozzon létre. Első regénye 2014-ben jelent meg, és az eltelt évek alatt a magyar fantasztikus irodalom egyik legeredetibb és legizgalmasabb írójává vált. A Horgonyhely, majd a Zsoldos Péter-díjat nyert Irha és bőr c. regényei mellett számos novellája jelent meg antológiákban, zsáner- és szépirodalmi magazinokban. A hazugság tézisei ezek legjobbjaiból és új írásokból válogat.

* * *

Köszönöm, hogy itt jártál! Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.