Az
elmúlt fél évben öt rövid novellát írtam a prae.hu Helyzetjel rovatába,
és most összegyűjtöttem őket, hogy meglegyenek egyben is. Főleg közeljövős
sci-fi, kicsit Black Mirror-szerű tematika lett belőle végül, pedig nem
terveztem így előre, csak hagytam magam játszani formákkal, hangokkal, vagy
bármivel, amivel hosszabb terjedelemben kevesebbet próbálkoztam. Az
instrukció annyi volt, írjak olyat, ami éppen foglalkoztat, és ha visszanézem
őket, tele vannak a szorongással – úgy látszik, ez foglalkoztat.
Nagyon köszönöm, hogy követtétek a
sorozatot, és a rengeteg visszajelzést is végig – úgy látszik, titeket is ilyesmi foglalkoztat.
Bemásolom, hogy kezdődnek, a linken
pedig olvashatjátok a teljes szöveget.
"JÁTÉKSZABÁLY
1. A játék előkészítése
Minden játékos hagyja el az irodaépületet, és gyülekezzen az udvaron. A HR osztályvezetője kijelöl két csapatkapitányt, akik szabadon választanak társakat a munkavállalók közül.
Mindig is utáltad a csapatjátékokat. A felvételi interjún persze nem árultad el, beírtad a CV-dbe, hogy csapatjátékos, asszertív kommunikáció, proaktivitás, meg az összes kötelező szart. Utáltad az iskolai sorversenyt, sportnapon a kosármeccset, tesiórán a kidobóst. Kicsi voltál és vézna, ezért téged választottak utoljára, és rendszerint pórul is jártál: orra estél a fűben, ahogy a vízzel töltött lufival rohantál, kihagytad a ziccert, elsőként vágtak hátba a kislabdával. Most is szívesebben üldögélnél a kispadon, de a játék az udvaron kötelező."
* * *
2. Türelmüket és megértésüket köszönjük
"Németh Kata, Biatorbágy, 2021. 05. 07. 14:29
Értékelés: 4/5
Ár-érték arányban korrekt mosógép. Viszonylag csendes, a gyerek simán aludt a centrifuga mellett. Van benne energiatakarékos mód. A műanyag részek nem tűnnek túl tartósnak. A macska imádja nézni a forgódobot.:)
Névtelen felhasználó, 2021. 10. 17. 22:32
Értékelés: nem értékelt
Oké, ez most komoly? Nyáron ez a szar még feleennyibe került! Kínában gyártják, csak aztán rányomják a logójukat, hogy horror áron adhassák el, a sok barom meg megveszi. Én inkább maradok a márkátlan kínainál, kösz. Nézzetek hülyének mást!"
* * *
"Miért ne vacsoráznátok a milánói dóm mellett, Dóri? Repülőjegy most 7990 Ft-tól.
A személyre szabott hirdetést nézem, és megdermedek. A fehér abroszos asztalnál mi ülünk, előttünk a pizza fénylik, mintha lakkal rögzítették volna a mozzarellát, és mosolygunk, hát persze, az algoritmus szerint így koccintanánk az olasz naplementében. A modellek teste szokás szerint pontatlan, a nőnek jóval nagyobb a melle az enyémnél, a férfi túl széles vállú, de a mi arcunkat viselik, hadd képzeljem magunkat Milánóba. Remeg a kezem, elgörgetek, mielőtt a kőre ejteném a telefont. Amikor eljöttem otthonról, kikapcsoltam a helyadatokat; sosem ajánlana repjegyet, ha tudná, hogy a Péterfy ügyeleti rendelőjében várakozom."
* * *
4. Határozat gyermekengedélyezésről
"Tisztelt Igénylő!
Ezúton értesítjük, hogy GI-0048729 sorszámú kérvényét, amelynek tárgya egy (azaz 1) darab természetes úton létrehozni kívánt gyermek, a Magyar Gyermekengedélyezési Bizottság (továbbiakban: a Bizottság) a hatályos törvények szerint elbírálta."
* * *
"Kedves e-Isten, most az egyszer hallgass meg, csak most, amikor nem a filtertől vérvörös az ég, nem a dubstep dübörög át a falakon, kérlek, pedig sejtem, hogy nem igazán kérhetek tőled semmit, csomót vétkeztem, tényleg kurva sokat, tele a bűneimmel az applikációd, miket követtem el gondolatban, szóban, cselekedettel és mulasztással, ott tárolsz a felhőben mindent..."
Köszönöm, hogy itt jártál! Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.