2019. április 17., szerda

Mese az elsőszülött nyúlról – Az Irha és bőr világáról 2.

Azt már említettem, hogy a regény alapötlete állatmesék kapcsán jött. Olyan állatmeséket olvastam, amelyeket az Irha és bőr világában "fajistának" neveznének: sztereotípiák szerint mutatják be a nyulakat, akik gyáván kereket oldanak, ravasznak a rókákat, ez pedig egy olyan világban súlyos kérdés, ahol ez akár az előítélet alapja is lehet. (Ez a Wikipédia-oldal komoly szociológia elemzések tárgya lehetne a regényben.;))

Szóval motoszkáltak már bennem a mesék gondolatai, amikor rájöttem, hogy szeretném tágítani a regény látószögét. Az Irha és bőr három nézőpontból mesél, közülük ketten elsősorban a Budapesthez közeli gettó helyzetét ismerik, a harmadik kicsit szélesebben lát rá a világra, de még úgyis szűknek éreztem a fókuszt, hogy a fő, kiéleződő konfliktus itt játszódik, és a tét emeléséhez nem volt szükségem másra. Mégis, szerettem volna megmutatni a fajzatok sokféleségét, valamint hogy az emberek reakciói is mennyire sokfélék lehetnek ugyanarra a jelenségre.

Ezért került be a történetbe tizenhárom, mininovellaként is olvasható mese  nem a gyerekeknek szánt fajtából. Az egyik főszereplő, Kirill gyűjti a sztorikat, majd írja meg őket, így a történetek hangulata némileg az ő szubjektív válogatásának is az eredménye. Némelyik szervesen kapcsolódik a regény fő történetéhez, akár a szereplők közt is akad átjárás, másik a világot árnyalja, hogy legalább egy kikacsintás erejéig lássuk, mi zajlik Indiában, amikor egy elefánt átváltozik; hogyan kísérleteztek fajzatokon laborállatokként, amíg a törvény nem tiltotta; milyen a sorsa egy családhoz bébiszitterként szegődött farkasé vagy a csincsillanőé, akinek a férfiak nemcsak ezüstfényű szőrét csodálják.

A regény elején is egy ilyen mese található, avagy így kezdődik az Irha és bőr:


Mese az elsőszülött nyúlról

A kislány a törpenyulat Szamócának nevezte el. Születésnapjára kapta ajándékba, és a szülei megengedték, hogy az ágyában aludjon. Leckeírás közben ölbe vette, karalábéval kínálgatta, amikor pedig biciklire pattant, a nyúl radírgumi orrával kiszimatolt a kormány elé szerelt műanyag kosárból.
Az első teremtési hullám kapta el. Már reggel zavartan viselkedett, a szőnyeget kaparta, mintha üreget akarna ásni, aztán körbe-körbe rohangált, karma csattogott a parketten, míg fejjel nekirontott a komódnak. A kislány próbálta csitítani, de Szamóca menekült előle, búvóhelyet keresett a szennyeskosár mögött.
Az állatorvos azt mondta, valami fertőzése lehet. Felfúvódott a gyomra, mint egy lufi, magyarázta. Ad egy gyulladáscsökkentő injekciót, figyeljék a székletét, és hozzák vissza alapos kivizsgálásra, ha romlik az állapota.
Az első elváltozások daganatoknak tűntek. Dudoroknak a bőre alatt, amelyek a nyaka alatt fürtté burjánzottak, aztán törzse is deformálódni kezdett, mintha olvadna, nyúlna, akár kánikulában a beton.
– Semmi baj – mondogatta neki a kislány. – Jobban leszel, mindjárt jobban leszel.
De félt, hogy nem lesz jobban. Az orvos szavai jutottak eszébe, az alapos kivizsgálás, ami semmi jót nem jelenthet: talán ezúttal szikével metszi ki a csomókat a nyúl nyaka alól. Nem szólt a szüleinek, inkább pulóverekből fészket rakott, és a gardrób mélyére rejtette Szamócát. Akkor már nem ficánkolt. Zihálva, tátott szájjal lélegzett. Barna ragacs szivárgott bőréből, beletapadt a bundájába, majd hosszú fonalakká szilárdult. Arra a bebábozódó hernyóra hasonlított, amelyet a kislány tavasszal megfigyelt a körtefán.
– Hol van Szamóca? – kérdezgette az anyja. – Ugye, nem szökött ki a kerítésen?
Végül az apja hallotta meg a nyüszítést a szekrényből. Addigra a nyúl megnőtt, akkora lett, mint a kislány. A prém maradványa tenyérnyi foltokban hámlott róla. A karamellabábba ragadt lény szörnyeteg volt: deformált gerinc, megnyúlt végtagok, ahol pedig nyúlpofának kellett volna lennie, a burok alatt emberi vonások rajzolódtak ki. Egy száj mosolyra húzható íve sejlett fel a ragacsban. Hosszú füle helyén cimpában végződő kagyló látszott.
– Meg lehet gyógyítani, ugye? – zokogta a kislány. – Vigyük orvoshoz, apa, kérlek!
Meg akarta ölelni Szamócát, de apja rárivallt, hogy hozzá ne érjen. Fertőző lehet, mosson kezet. Szája elé sálat kötött, vécépucoláshoz használt gumikesztyűt húzott. Megparancsolta, hogy maradjanak a házban, aztán végigcibálta a parketten a nyulat a kertig.
A kislány szófogadó gyerek volt, nem követte őket. Az emeleti ablakból leste apját, ahogy a fészerhez megy, a fűnyíró mellett kotorászik, aztán visszatér Szamócához a fűre. Csak arra a rózsaszín, íves vonalra tudott gondolni a nyúl bundájában, amely annyira hasonlított egy szájra, hogy talán meg is szólalhatott volna vele.
Az ablakra hajolt, tenyerét az üvegre nyomta. Nézte, ahogy a kertben a fényes fejű ásó újra és újra és újra lesújt.



A regény teljes első fejezetének beleolvasója megtalálható ezen a linken.

Kép: Amy Judd
* * *

Köszönöm, hogy itt jártál!:) Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.

2019. április 1., hétfő

Te mit tennél, ha a kutyád emberi jogokat követelne? – Az Irha és bőr világáról 1.

Egyik nap még eléd rohan, amint meghallja a kertkapu nyikorgását. A lábadra ugrál, a farkát csóválja örömében, hogy végre hazaértél. Te adsz neki enni, vakarhatod a füle tövét, pórázt köthetsz rá, hogy együtt sétáljatok. Visszautasítod, hogy mások azt mondják, „ez csak egy kutya”. Hiszen ő családtag.

Aztán bebábozódik, hogy részben emberré alakuljon. Egy nappal később nincs kutyád többé.

Ahogy a fajzat értelme nyílni kezd, nemcsak a teste változik, hanem a gondolatai és vágyai is. Már nem szeretné, hogy bárki pórázt kapcsoljon a nyakörvére. Már nem szeretné, ha más mondaná meg, mikor kaphat vacsorát. Pont úgy érez, ahogy egy ember érezne, ha valaki kutyaházba akarná kényszeríteni: önállóságra, szabadságra vágyik, és ezért az átváltozást nemcsak a fajzatnak, a néhai gazdájának is ugyanolyan nehéz feldolgoznia.

Ahogy az egyik szereplő mondja a regényben:
„Attól ijedtek meg, hogy valami, amit eddig birtokoltak, többé nem az övék. Tizenhét éve képtelenek ezt felfogni. Ezért fogjuk mi elmagyarázni nekik.”

A regény cselekménye tizenhét évvel az első átváltozások után kezdődik. A kezdeti sokk már elmúlt, viszont még rengeteg a bizonytalanság: nincs a Földön egységes álláspont, hogyan kezeljék a vitatott jogi területre beszorult fajzatokat. A legtöbb helyen "már nem állatok, még nem emberek". Sok ország csatlakozott a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezethez, amely egységes fajzatkezelési politikát próbál folytatni, mások azonban nem felelnek senkinek, és akár kényszermunkatáborokba is zárják őket. Magyarországon a helyzet speciális: a fajzatok fallal elzárt gettókban élnek, amelyet engedély nélkül nem hagyhatnak el, de ha egy emberi gyám a nevükre veszi őket, és felelősséget vállal a tetteikért, kicsit nagyobb mozgásterük lesz. Némelyik fajzat bármit megtenne egy gyámért, mások megalázónak érzik, nem akarnak "gazdát", hisz miben különbözik ez egy örökbefogadott állat sorsától.

Ez a helyzet változhat meg egy éppen esedékes népszavazással, ahol a tét a fajzatok emberi joga. A regény egyik fontos szála a választás előtti hónapok – már csak azért is, mert az egyik főszereplő felelős az ehhez kapcsolódó kampány kommunikációjáért –, de szándékosan nem akartam, hogy azon legyen a fókusz, hogyan és mi alapján döntenek az emberek a fülkékben. Túl könnyűnek éreztem volna. Vagy ami rosszabb: túl egyértelműnek. Ez egy igen/nem szituáció, és könnyű elképzelni, kik választanák az egyik vagy a másik opciót.

Azt akartam, hogy az Irha és bőr a fajzatokról szóljon. Mondhatnám úgy is, hogy itt az emberek szinte csak statiszták; a lehető legkevesebb emberi karaktert akartam megjeleníteni, pont annyit, amennyit a történet tényleg megkövetel. „Nem állati meg emberi oldalról akarok beszélni” – mondja egy másik szereplő, és így voltam ezzel én is. A nem egyértelmű választásokat kerestem. Nem csak az ember–fajzat szembenállást, hanem a fajzatok közti konfliktusokat, legyen az akár az átváltozás feldolgozhatatlansága, mihez kezdjenek az életükkel egy új testben, vagy az ellentét, hogyan képzelik el a helyüket a társadalomban, hogyan akarnak együtt élni egymással vagy az emberekkel.

A fajzatok nem lehettek homogén massza; ahogy egyetlen csoport sem lehet az. Ahogy haladtam előre a regénnyel, egyre inkább az individuum fontosságát éreztem benne a csoportokéval szemben. Azt szerettem volna, minél színesebb kép jelenjen meg a fajzatokról, minél sokfélébb válaszok, és igen, akár az is, hogy közülük néhányan még magukat se tartják embernek. Megint mások nem arra vágynak, hogy egy népszavazással "felemeljék őket" az emberek maguk közé, mintha kegyet gyakorolnának, hanem arra, hogy a saját énképüket és világukat alakítsák ki, saját jog szerint, nem az emberihez igazodva. A szereplők szemüvegén keresztül már maga az emberi jog kérdése sem lehetett simán kétpólusú.

Azt akartam, végül ne a szavazófülkében húzott x-szek jelentsék a legsúlyosabb döntést, hanem azok, amikkel a három főszereplőnek kell szembenéznie. Kényelmetlen és sokszor vitatható döntésekkel, amiket már nem éreztem sem könnyűnek, sem egyértelműnek; mert azok a személyes választások számítanak leginkább, amiket a legjobban vonakodunk meghozni.


* * *
Köszönöm, hogy itt jártál!:) Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.

Ha pedig bővebb infókat keresel a regényről, katt ide.