Mese az elsőszülött nyúlról – Az Irha és bőr világáról 2.

Azt már említettem, hogy a regény alapötlete állatmesék kapcsán jött. Olyan állatmeséket olvastam, amelyeket az Irha és bőr világában "fajistának" neveznének: sztereotípiák szerint mutatják be a nyulakat, akik gyáván kereket oldanak, ravasznak a rókákat, ez pedig egy olyan világban súlyos kérdés, ahol ez akár az előítélet alapja is lehet. (Ez a Wikipédia-oldal komoly szociológia elemzések tárgya lehetne a regényben.;))

Szóval motoszkáltak már bennem a mesék gondolatai, amikor rájöttem, hogy szeretném tágítani a regény látószögét. Az Irha és bőr három nézőpontból mesél, közülük ketten elsősorban a Budapesthez közeli gettó helyzetét ismerik, a harmadik kicsit szélesebben lát rá a világra, de még úgyis szűknek éreztem a fókuszt, hogy a fő, kiéleződő konfliktus itt játszódik, és a tét emeléséhez nem volt szükségem másra. Mégis, szerettem volna megmutatni a fajzatok sokféleségét, valamint hogy az emberek reakciói is mennyire sokfélék lehetnek ugyanarra a jelenségre.

Ezért került be a történetbe tizenhárom, mininovellaként is olvasható mese – nem a gyerekeknek szánt fajtából. Az egyik főszereplő, Kirill gyűjti a sztorikat, majd írja meg őket, így a történetek hangulata némileg az ő szubjektív válogatásának is az eredménye. Némelyik szervesen kapcsolódik a regény fő történetéhez, akár a szereplők közt is akad átjárás, másik a világot árnyalja, hogy legalább egy kikacsintás erejéig lássuk, mi zajlik Indiában, amikor egy elefánt átváltozik; hogyan kísérleteztek fajzatokon laborállatokként, amíg a törvény nem tiltotta; milyen a sorsa egy családhoz bébiszitterként szegődött farkasé vagy a csincsillanőé, akinek a férfiak nemcsak ezüstfényű szőrét csodálják.

A regény elején is egy ilyen mese található, avagy így kezdődik az Irha és bőr:

Mese az elsőszülött nyúlról

A kislány a törpenyulat Szamócának nevezte el. Születésnapjára kapta ajándékba, és a szülei megengedték, hogy az ágyában aludjon. Leckeírás közben ölbe vette, karalábéval kínálgatta, amikor pedig biciklire pattant, a nyúl radírgumi orrával kiszimatolt a kormány elé szerelt műanyag kosárból.

Az első teremtési hullám kapta el. Már reggel zavartan viselkedett, a szőnyeget kaparta, mintha üreget akarna ásni, aztán körbe-körbe rohangált, karma csattogott a parketten, míg fejjel nekirontott a komódnak. A kislány próbálta csitítani, de Szamóca menekült előle, búvóhelyet keresett a szennyeskosár mögött.

Az állatorvos azt mondta, valami fertőzése lehet. Felfúvódott a gyomra, mint egy lufi, magyarázta. Ad egy gyulladáscsökkentő injekciót, figyeljék a székletét, és hozzák vissza alapos kivizsgálásra, ha romlik az állapota.

Az első elváltozások daganatoknak tűntek. Dudoroknak a bőre alatt, amelyek a nyaka alatt fürtté burjánzottak, aztán törzse is deformálódni kezdett, mintha olvadna, nyúlna, akár kánikulában a beton.

– Semmi baj – mondogatta neki a kislány. – Jobban leszel, mindjárt jobban leszel.

De félt, hogy nem lesz jobban. Az orvos szavai jutottak eszébe, az alapos kivizsgálás, ami semmi jót nem jelenthet: talán ezúttal szikével metszi ki a csomókat a nyúl nyaka alól. Nem szólt a szüleinek, inkább pulóverekből fészket rakott, és a gardrób mélyére rejtette Szamócát. Akkor már nem ficánkolt. Zihálva, tátott szájjal lélegzett. Barna ragacs szivárgott bőréből, beletapadt a bundájába, majd hosszú fonalakká szilárdult. Arra a bebábozódó hernyóra hasonlított, amelyet a kislány tavasszal megfigyelt a körtefán.

– Hol van Szamóca? – kérdezgette az anyja. – Ugye, nem szökött ki a kerítésen?

Végül az apja hallotta meg a nyüszítést a szekrényből. Addigra a nyúl megnőtt, akkora lett, mint a kislány. A prém maradványa tenyérnyi foltokban hámlott róla. A karamellabábba ragadt lény szörnyeteg volt: deformált gerinc, megnyúlt végtagok, ahol pedig nyúlpofának kellett volna lennie, a burok alatt emberi vonások rajzolódtak ki. Egy száj mosolyra húzható íve sejlett fel a ragacsban. Hosszú füle helyén cimpában végződő kagyló látszott.

– Meg lehet gyógyítani, ugye? – zokogta a kislány. – Vigyük orvoshoz, apa, kérlek!

Meg akarta ölelni Szamócát, de apja rárivallt, hogy hozzá ne érjen. Fertőző lehet, mosson kezet. Szája elé sálat kötött, vécépucoláshoz használt gumikesztyűt húzott. Megparancsolta, hogy maradjanak a házban, aztán végigcibálta a parketten a nyulat a kertig.

A kislány szófogadó gyerek volt, nem követte őket. Az emeleti ablakból leste apját, ahogy a fészerhez megy, a fűnyíró mellett kotorászik, aztán visszatér Szamócához a fűre. Csak arra a rózsaszín, íves vonalra tudott gondolni a nyúl bundájában, amely annyira hasonlított egy szájra, hogy talán meg is szólalhatott volna vele.

Az ablakra hajolt, tenyerét az üvegre nyomta. Nézte, ahogy a kertben a fényes fejű ásó újra és újra és újra lesújt.

A regény teljes első fejezetének beleolvasója megtalálható ezen a linken.

Kép: Amy Judd

* * *

Köszönöm, hogy itt jártál!:) Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.