Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe – új novella a Légszomj antológiában

A mai napig gyakran rémálmodom a vizsgaidőszakkal. Újra el kell mennem állattan szigorlatra, de eltévedek az egyetem folyosóján, és lekésem a vizsgát. Vagy kihúzok egy tételt, amiből egy szót se értek. Megpróbálom felidézni a Krebs-ciklust, de nem jut eszembe semmi. Az egyetem körüli nyomás és bizonytalanság olyan maradandó, hogy tudtam, egyszer írni akarok belőle egy horror/weird sztorit – már ha eltekintünk attól, hogy ez az időszak önmagában is felér egy horror/weird sztorival.

Június elején érkezik a Légszomj-antológia Roboz Gábor szerkesztésében, és lesz benne egy novellám Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe címen. Igazából negyedszerre futottam neki ugyanennek a témának – először még évekkel ezelőtt egy soha meg nem valósuló, magyar weird antológiába –, és minden verziónál kicsit másfelé alakult a fókusz: eleinte az egyetemi professzorok hatalmi visszaélései és a kiszolgáltatottság lett volna a téma, de ennél a verziónál ez teljesen eltűnt, maradt a tanulás, a kapunyitási pánik, a szorgosan gyűjtött kreditek és a masszív bizonytalanság, mire lesz jó ez az egész. (Igen, az ötletek gyakran nem oda futnak ki, ahová először terveztük, és bár nem mindig lendülök neki ennyiszer egy-egy témának, szerettem volna érzékeltetni, hogy előfordul ilyen is, az alkotófolyamatokban sok a zsákutca. Amennyit szenvedtem vele korábban, ez a verzió már olyan könnyen jött, mint a lélegzés.)

A novella egyetlen albérletben játszódik, ahol az új lakótárs, Juli semmi mást nem szeretne, csak elég kreditet szerezni a félévben, nehogy a tanulmányi osztály átsorolja önköltséges képzésre – a többiek azonban ennél sokkal többet kínálnak neki. Remélem, hogy elő fog jönni minden tanulási élményeket abból az időből, amikor bizonyos  feladatokból a kötőszavakon kívül semmit se értettünk.

Készítsétek elő a számológépeteket, ne felejtsétek el felírni a Neptun-kódot a vizsgalapra. 60%-tól kettes, rossz válaszért mínusz pont. Óra indul.

A Légszomj 30% kedvezménnyel előrendelhető a Gabo kiadónál. A beleolvasó után kirakom a tartalomjegyzéket: szuper névsor olyanokkal is, akiket nem feltétlenül zsáner kiadóknál olvashattatok eddig.

Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe

12. feladat

Vizsgálja meg a következő állítást, és jelölje meg a helyes választ! (5 pont)

A perifatális bezerédumok indivizinálása során több halanema keletkezik, ha tremiflúria szabadul fel a brennáció során, ezért a bezerédumok mindig több flaktuánst tartalmaznak, mint az azonos kaenna-szinttel rendelkező tunulátumok.

A) Mindkét állítás igaz, és a második állítás magyarázza az elsőt

B) Mindkét állítás igaz, de a második állítás nem magyarázza az elsőt

C) Az első állítás igaz, a második hamis

D) A második állítás igaz, az első hamis

E) Egyik állítás sem igaz

                                                                    

– Van pár egyszerű szabályunk – mondta Iván, amikor körbevezetett az albérletben.

A nekem szánt szoba korrektnek tűnt. Bérlő híján nem fűtötték, de Iván a szemem láttára kapcsolta be a gázkonvektort, amely pattogva melegedett be, az égett por szagától tüsszögtem. A korábbiakból tanulva felhajtottam a heverő matracát, nincs-e poloska. Az íróasztal régi, de használható, az ajtó kulcsra zárható. Négyen lettünk volna, mind külön szobában, de a közös helyiségeket alaposan átnéztem: a fürdőben a mosógép épp zakatolt – az előző helyen öt hetet vártam, mire a főbérlő kijött megjavítani az ottanit –, a lefolyót nem tömítette el haj. A konyha szűkösnek tűnt, és pont annyira rendetlennek, amit három egyetemistától vártam a tűzhelyen felejtett, már bőrösödő vizű virslis lábossal.

– Milyen szabályok? – kérdeztem.

Arra számítottam, nem fűthetem fel a szobát huszonegy fok fölé, vagy a kádban csak zuhanyozni szabad, fürdés kizárva.

Iván a konyhapultnak támaszkodva mért végig. Melegítőnadrágot és feltűrt ujjú garbót viselt, karja belső felén alkoholos filccel írt ábrák kígyóztak, amekkora puskával én sosem mertem volna beülni egy vizsgára. Mezítláb volt, így látszott körmén a félig lepattogzott fekete lakk.

– Mi itt tanulni szeretnénk – mondta. A többiek közül eddig csak Cintivel találkoztam, ő épp kávéhoz forralt vizet a konyhában, Patrik viszont ki se jött köszönni a szobájából. – Olyannal akarunk együtt élni, akinek szintén ez az elsődleges. Nincs részegen hazatántorgás éjjel, hogy felébressz mindenkit. Nincs buli, nincsenek hangos vendégek, nincs zene. Cserébe mi is csendet és nyugalmat biztosítunk, amire szükséged lesz a tanulmányaid során.

Azt vártam, felnevet, de nem adta jelét, hogy viccelne.

– Már értem, miért olyan nehéz kiadnotok ezt a szobát, hiába egy köpés ide az egyetem.

Mielőtt idejöttem, a kollégistáknál körbekérdeztem Ivánról. A pletykák szerint nyolc-kilenc éve végzi a szakot, és még meg se közelítette az abszolutóriumot. Arra számítottam, hajnalban esik haza betépve, nem arra, hogy egy igazi stréber.

– Mennyi az átlagod? – kérdezte.

– Hogy mi van?

– A tanulmányi átlagod. Mennyi volt az előző félévben.

Albérletet kerestem, nem pótanyát, de ezt mégsem vághattam a fejéhez: szükségem volt arra a szobára. Az elmúlt hat hónapban háromszor költöztem.

– Átlagos – vontam vállat.

– Átlagos?

– Normális, azt hiszem.

Iván várt, hátha hozzáfűzök valamit, igazgatta postagumival felkötött haját. Először mosolyodott el azóta, hogy bemutatkozott.

– Oké. A szobát egyetlen helyen hirdettük a kampuszon: a tanulmányi osztály előtti táblán. A szorgalmi időszak után pedig egyetlen okból járhatsz ott: ha kérvényt kell beadnod pót-, vagy pótpótvizsgákra. Melyik tárgynak futottál neki hányadszor is?

– Hogy jön ez a szobához?

– A mailben azt írtad, másodéves vagy. Az első év a belerázódásról szól, de most már elvárják, hogy teljesíts. Kaptál már figyelmeztetést a tanulmányi osztályról? Persze hogy kaptál. Az igazi kérdés az, mennyit. A kollégiumi helyedet rég elvesztetted, különben nem akarnál kivenni havi hatvanért egy olyan szobát, aminek ablaka sincs. Ha ebben a félévben sem teljesíted a minimum kreditet, elveszíted az állami támogatást, és ha tippelnem kellene, nincs épp fölös félmilliód tandíjra.

– Mi a picsa közöd van ehhez?

Elvörösödhettem, mert olyan elégedetten nevetett fel, mint aki tudja, hogy mindenre rátapintott. A tanulmányi osztálytól három figyelmeztetést kaptam. Ha a vizsgaidőszakban nem szerzek legalább tizennyolc kreditet, tényleg átsorolnak önköltséges képzésre. A kötelező gyakorlatok ütnének bármilyen normális munkahelyet, ahol összeszedhetném a tandíjra valót, és a végén úgyis kibuknék: mehetnék vissza anyámhoz Nagyszalontára a tyúkudvaros házba, és ki tudja, szabad-e még a régi részmunkám a pékségben.

* * *

Tartalomjegyzék:

Előszó

Komor Zoltán: Az embergólya

Papp-Zakor Ilka: A jegenyésdi beszélő halottak

Farkas Balázs: Bróda Szálló

Jónás Zsolt: Folyondár

Benedek Szabolcs: A második fanyűvős sztori

Szabó Róbert Csaba: Nemlélegzők

Kleinheincz Csilla: Szárnya alatt a meleg

Szarvas Szilvia: Ajka fehér, mint a hó

Körmendi Ágnes: A Bach-tenger megszelídítése

Kiss Gabriella: Túlélők

Gaura Ágnes: Hasad

Harmath Dávid: A lámpáshal

Sereg Gitta: A dolgok rendje

S. Kolozsvári Zsófia: Porszemek

Moskát Anita: Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe

* * *

Köszönöm, hogy itt jártál! Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.

Az Irha és bőr Zsoldos Péter-díjat kapott

Az Irha és bőr kapta a 2020-as Zsoldos Péter-díjat regény kategóriában, a zsűri választása szerint.

Hatalmas megtiszteltetés és öröm számomra, kellett is pár nap, hogy el merjem hinni. Nem csak a nyilvánvaló okból örülök és vagyok hálás hihetetlenül, hanem a díj körüli változások miatt is: az újjáalakult szakmai zsűri miatt; hogy ez az első év, hogy nem csak science-fiction, hanem fantasy, horror, weird műveket is lehetett nevezni; valamint a díj történetében ez az első, hogy a regénydíjat női szerző kapja.

Elsősorban pedig nem lehetek elég hálás H. Nagy Péter laudációjáért és szavaiért:

"Az ember egyediségének mémje visszaszorulóban van. Az erre a tendenciára és antropocén állapotra reflektáló művek sorába illeszkedik az Irha és bőr, de összetett problémaérzékenységével, a fajpusztulás inverziójának irodalmi alkalmazásával és modálisan rögzíthetetlen eljárásaival olyan felcserélhetetlen intermediális világot épít fel, amely a valaha írt magyar nyelvű fantasztikus alkotások egyik legkülönösebb és legkülönlegesebb darabjává teszi."

A teljes szöveg itt olvasható, szívből köszönöm.

Ezt a rengeteg lendületet pedig, amit a napokban kaptam, arra fogom használni, hogy még keményebben dolgozzam a következő történeteimen. :)

Szívből gratulálok a többi kategória díjazottjainak, nagyszerű szerzők, fordítók és szövegek kapták meg az elismerést, hatalmas öröm köztük lennem – valamint a shortlistre került szerzők közt, akik szintén megérdemlik a figyelmet és elismerést.

Novella 2020

Sepsi László: Rossz beszéd

Fordítás 2020

G. Bogár Edit ford. – Johanna Sinisalo: A Nap Magja

Közönségdíj 2020

Szélesi Sándor: Az ellopott troll

Regény 2021

Markovics Botond (Brandon Hackett): Eldobható testek

Novella 2021

Veres Attila: A világ helyreállítása

Fordítás 2021

Molnár Berta Eleonóra ford. – Susanna Clarke: Piranesi

Közönségdíj 2021

Markovics Botond (Brandon Hackett): Eldobható testek

* * *

Köszönöm, hogy itt jártál! Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.

Istenanyák – új novella a Prae Spekulatív fikció számában

Az évösszegzős posztban meséltem róla, milyen keveset tudtam írni tavaly, egész pontosan két novellát: a Gyompálma december óta olvasható a Könyves Magazinon, most pedig megjelent a másik, egy hosszabb a Prae Spekulatív fikció számában Istenanyák címen. Amikor tavaly év végén éjjelente, egy borzasztó kimerítő időszakban istenektől terhes tinilányokról írtam, az agyam tudta, hogy inkább pihennem kellene, de nem bírtam ellenállni a történetnek, és annak, hogy valamiben ennyire elengedhetem magam.

Ebben a világban a panteon hatalmas, az elfelejtett telefonszámoktól kezdve a hűtőszekrényeken át az időig mindennek van istene – könnyű is megharagítani őket –, és mind szűz emberlányokkal szeretné kihordatni a gyermekét. Hiába próbálják kölcsönös beleegyezéses béranyaságnak beállítani a rendszert, nemcsak a jutalom kétséges, hanem az is, vajon melyik isten választotta ki őket: egészen a szülés pillanatáig nem tudni, kinek a gyermeke növekedett bennük, és arra sem lehet felkészülni, milyen maradandó károsodást okoznak.

Lapis József szerkesztette, akinek nemcsak a gondosságát köszönöm, hanem a végtelen türelmet is, amíg várta, hogy az éjjeli írásoknak eredménye legyen.

Egyébként feltétlenül nézzétek végig a tartalomjegyzéket (beszúrtam a poszt végére!), mert a próza és a tanulmány rész is nagyon erős neveket vonultat fel – a legnagyobb öröm számomra, amikor a zsáner felől és a szépirodalom felől érkező emberek egy helyen találkozhatnak.

Ami pedig külön megtiszteltetés: szerepel benne egy írás Keserű Józseftől Performativitás, hazugság és világépítés címen, amiben a Mesterhazugság c. novellámat elemezte és gondolta tovább, amiért nagyon hálás vagyok, sosem hittem volna, hogy egy novellám ilyen alapos figyelmet kaphat. (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 kötetben jelent meg a novella.) Valamint Lapis József Kontroll és bőr. Nyelvi és testi idegenség néhány kortárs disztópiában címen írt több kötetről, köztük az Irha és bőrről is – és bár ezt még nem olvastam, úgy hallottam, az Amatkáról is, amivel egy szövegben szerepelni már öröm. (Tudjátok, mennyire szeretem ezt a regényt, de ha nem, #afantasynemmese sorozatban ajánlottam itt.)

Kapható az Írók boltjában, hamarosan az újságárusoknál, vagy rendelhető a kiadótól. További részletek itt.

Így kezdődik a novella:

Istenanyák

A lányok megkötős hálóingben olvasnak a kórház udvarán, hajuk frissen mosott. A szülészeti klinika már nem olyan szigorú, mint régen, kiengedik őket a napfényre, őr sincs mellettük. Szebbek, mint szűzként, a terhesség és az istenük csókja a homlokukon ragyogóvá teszi őket.

Dejana agyonnyom egy rovart. A könyvön mászott, ő pedig ujjával beledörgöli a papírba. Sötét maszat takarja ki a szót, annyi marad belőle: esség. Ha ez jel volt, talán magára haragít egy közepesen befolyásos rovaristent, a sáskajárások urát, a beporzó méhek parancsolóját, esetleg a teljes átalakulás irányítóját, ám Dejana hisz benne, hogy a hasában egy ezeknél jóval nagyobb hatalmú isten gyermeke fejlődik, és nem fél.

– Ti éreztek bármi mozgást? – kérdezi Szofija, és felpillant a könyvből.

– Az enyém könnyebb a levegőnél – feleli Milena. Hisznek neki, lámpaoltás után látták, hogy a lány felemelkedik a kórházi vaságyból, akár egy héliumos léggömb, fel a plafonig.

– Az enyém folyton csíp, mintha chilit dugtam volna a pinámba – mondja Violeta, aztán a szájára csap, ahogy az intézetben tanulta. – De mozogni nem mozog.

– Ez normális – bólogat Szofija. A hasát simogatja, óvatosan, mintha nem tudná, szúrni fog-e. – A legtöbb gyerek nem mozog. A tiéddel mi a helyzet, Dejana?

Dejana becsukja a könyvét. Zavarja, hogy a parkban ülnek, ahol a tizenkét főistenszobor figyeli őket, zavarják a hálóinge ujjába varrt jelképek is. Legjobban az idő urától tart, akinek házi márványmását otthon konyharuhával borították le. Dejana három karórát visel, az egyiket megsimogatja.

A többiek irigyek rá. Nem mindenkinek jut vőlegényül egy teokrata miniszter fia, vagy a postán hetente kapott ajándékok, a jókívánság-kártyák. A nővérek is gyengédek vele, egyedül neki nincs bíbor folt a karján a vérvételektől. Ritkaság, hogy valakit egy főisten tiszteljen meg.

Dejana elmosolyodik. Homlokáról orrára ereszti a napszemüvegét, ami nélkül sem pisilni, sem átöltözni nem mer.

– Az enyém olyan ragyogó, hogy rá sem bírsz nézni.

És hogy bizonyítsa igazát, felhúzza a kórházi hálóinget, és terpeszbe ül, hogy vakítson, vakítson a fény.

* * *

Tartalomjegyzék

KERBER Balázs verse

MÉCS Anna: A kislányunk arca (novella)

Brandon HACKETT / MARKOVICS Botond: Sosem hal már meg (novella)

GÁSPÁR-SINGER Anna: Aranykapu (novella)

FARKAS Balázs: Másolat (novella)

NÉMETH Zoltán verse

 

NEMES Z. Márió: Spekulatív hibridek. A magyar prózapoétika spekulatív mutációja a kétezertizes években

KESERŰ József: Performativitás, hazugság és világépítés (Moskát Anita: Mesterhazugság)

LAPIS József: Kontroll és bőr. Nyelvi és testi idegenség néhány kortárs disztópiában

 

SIROKAI Mátyás verse

MOSKÁT Anita: Istenanyák (novella)

SEPSI László: Höksring gombái. A babaház (regényrészlet)

OLÁH Péter: a delfinek nem alszanak; acélgyomor (rövidprózák)

MOLNÁR Illés versei

 

SZÉP Eszter: A fantasy újragondolása és a sebezhetőség etikája Ursula K. Le Guin Szigetvilág-ciklusában

TAKÁCS Gábor: A Dűne az ökokrízis korában

NOVÁK Zsófia: Rekviem egy fényes jövőért. Felügyelet, megfigyelés és menedék a Fifteen Million Meritsben

 

TATÁR Sándor versei

NYERGES Gábor Ádám: Álmodik a magyar (novella)

SZÉKELYHIDI Zsolt: A grinnyei gőzgombóc (regényrészlet)

SZILÁGYI Zsófia Emma: Alternatív Éden (novella)

LUKÁCS Bence versei

TAMÁS Péter: A legértékesebb páros New Yorkban (rövidpróza)

VERSÉNYI Anna: Haruspex. A béljós (novella)

BAKA L. Patrik versei

 

NEMES István: A Káosz Szívének káosza, avagy hogyan (ne) adjunk ki könyvet a kilencvenes években?

KONKOLY Dániel: Halállal festeni (Jan van den Boomen: Az árnyékfestő)

SZEDLÁK Ádám: Ceglédi cyberware és makói mágusok

H. NAGY Péter: Bekezdések egy karanténkultúráról szóló monográfiából II.

 

Clark Ashton SMITH versei (Mohácsi Balázs fordításai)

 

A borító Szalay Miklós munkája.

* * *

Köszönöm, hogy itt jártál! Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.

Az év legjobbjai 2020 – A nászajándék medve és a spirálfüggőség

Könyvek

Évek óta nem tudok olvasni rendesen. Vagy a regényírás hajrája, vagy munka, vagy bármi miatt, nem tudok addig koncentrálni, hogy végigrágjam magam 600+ oldalas könyveken, vagy sorozatokon, vagy olyanokon, amiket „csak úgy” olvasnék. Idén a tavaszi karantén alatt rám szakadt kényszeridőben volt pár hét, amikor nem csináltam semmi mást, csak ezeket a folyton halogatott könyveket daráltam – teljesen belefeledkezve, tét nélkül, mint utoljára mondjuk a gimiben, és hihetetlenül jó volt.

Amúgy se szoktam törekedni az év végi listák objektivitására, nincsenek rajta „muszáj” címek, és az se érdekel, hogy a többségük nem idei könyv. Egyetlen szempontom volt: ezek a könyvek kapcsoltak ki annyira, hogy még a tetves covidot is elfelejtettem.

Az évet Ali Smith-szel indítottam: a Hogy lehetnél mindkettő borzasztó izgalmas szöveg egy középkori festőről és az anyját gyászoló, kamasz George-ról, akikben több a közös, mint elsőre hinnénk. A kötet a világon mindenhol két változatban jelenik meg, az egyik a festő, a másik George történetével kezdődik, és hogy melyiket kapod kézhez, és így hogyan értelmezed a történéseket, csak a véletlenen múlik.

Az ehető nő meglepett, hiába imádom Atwoodot, egy első regénytől tartottam. Pedig már itt is megjelennek a számára fontos témák és az érzékenysége, ahogy egy házasságra készülő fiatal nő az utolsó eszközzel próbál lázadni a társadalmi nyomás ellen. Az evésről és ételekről szóló leírásokat nem győztem újraolvasni.

A Nix a karantén közepén talált meg, és nekem ez a tipikus elveszős-szórakoztató könyv: imádtam bolyongani ebben a több síkon futó, néhol szószátyár, de nagyon mesélős sztoriban diáklázadásról, kisiklott életről, tönkrement kapcsolatokról, és magáról a nix-ről, a ló képében megjelenő szellemről, amely megbabonáz, majd a szakadékba nyargal veled. Van benne egy fejezet egy gamer szemszögéből, ami már önmagában műalkotás.

Az Uzumaki miatt ezer éve rágja a fülemet B., hogy olvassam már el, de addig fokozta az elvárásaimat, hogy alig mertem belekezdeni. Pedig a fiktív japán kisváros, amelynek lakói belecsavarodnak a spirál vonzásába, a legeredetibb és legbetegebb horror, amivel találkoztam. A vizuális megoldásai mai napig kísértenek.

A Piranesi számomra az év fantasyje. Érzékeny, eredeti és szörnyen bátor: egy naiv, de tudományos érdeklődésű, sérülésekkel küzdő főszereplő története a végtelen csarnokokból álló világban, amelyből bármely Clarke-nál rosszabb író trilógiát kerekített volna, ő viszont csodálatosan tömörre kerekítette. Sokszor ajánlottam már, itt pl. spoilermentesen beszéltük ki Molnár Bertával és Gaborják Ádámmal az online ViTa keretében.

Az Amit sohasem mondtam el váratlanul megérintett, nem számított rá, hogy ennyire tetszeni fog. Szeretem az ilyen mikrotörténeteket, belelátni egy látszólag működő, de a mélyben rengeteg sérelmet hordozó amerikai-kínai családba, amit Celeste Ng érzékenyen, minden rezdülésre figyelve mesélt el. (Ezen felbuzdulva rögtön megrendeltem a második könyvét, a Kis tüzek mindenüttet, és tudom, hogy sokan szeretik ezt is, de ha lenne év csalódása kategóriám, azt biztosan ennek ítélném.)

Az év utolsó külvilágkizárós olvasmánya a Vezércsel volt: olyan jó volt elmerülni Beth fejében, aki egyszerre sakkzseni, kívülálló, alkoholista és nyugtatófüggő, én meg odavagyok az ennyire nem tipikus női főhősökért. És sosem hittem volna, hogy izgalmasan le lehet írni sakkmeccseket, amikor csak emberek tologatnak bábukat, majd fél órát gondolkoznak, de az Év akciója-díjat ezeknek a mérkőzéseknek osztanám ki, nem az időcsavaros Tenetnek.

Sorozatok

Szokott lenni filmes kategóriám, de most kihagyom, mert alig láttam idén filmeket. Mozik híján is lett volna mit bepótolnom (az Egy napot pl idén néztem meg, és nagyon szerettem), de annyira rácsúsztunk a friss Netflix- és HBO-előfizetésünkre, hogy sorozatokat daráltunk orrvérzésig.

Valamikor már év közben áradoztam a Successionről, és ki is akadtak rajta sokan, hogy vagyok képes élvezni a teljesen szétesett Roy-család genyóságait, de semmit nem várok jobban, mint a harmadik évadot ehhez a csodához:

„Kendall, aki tönkretette a házasságát a drogproblémáival (nem oké összekokózni a gyerek tabletjét, ugye?) kétségbeesetten küzd apja figyelméért; Connor életében nem dolgozott semmit, de szívesen lenne az USA elnöke, és egy luxusprostinak fizet, hogy vele éljen; Shioban a legélesebb eszű, aki a családi bizniszen kívül is tudott karriert építeni, de talán a legridegebb is, a vőlegényével pedig bármikor feltörölné a padlót; míg Roman, nos, Roman egy potyautas, egy mindenen és mindenkin élősködő kullancs, aki elvek nélkül csapódik arra, amerre épp érdeke kívánja, de közben azért nagyon is jól tudja, hogy ez az egész egy családi bohózat. Nem tudom, mit árul el ez rólam, de a végtelenségig tudnám nézni, ahogy gyötrik egymást és saját magukat. Ritkán látni valamit, ami ennyire nem akar küzdeni a néző szimpátiájáért, és mégis ennyire könnyedén, szinte csettintésre képes elérni, miközben ennyire szórakoztató.”

Bővebben itt írtam róla.

A másik kedvencem az Unorthodox volt. Egyébként is vonzódom a zárt vallásos csoportokról szóló sztorikhoz, a haszid közösségről pedig túl keveset tudtam előtte: nem hiszem, hogy létezik nagyobb bátorság kiszakadni úgy, hogy nem ismersz a külvilágból szinte semmit, hogy ez tűnik az egyetlen biztonságos helynek. A könyvet is rögtön megvettem, de halogattam még, hogy ne folyjon össze túlságosan a sorozattal (aminek a Berlin-szálát hozzáírták a készítők).

Idén csúsztunk rá a Mr. Robotra is, hogy szélsebesen ledaráljuk az összes részt (ne röhögjetek ki, de mindig azt hittem, hogy ez egy robotos sztori, nem egy „elcseszett hekkeres”), ahogy a Vezércsel feldolgozását is szerettem a lenyűgöző Anya-Taylor Joy-jal. Ha már elcseszett főhősök, egy barátom ajánlotta a The Knicket, ami a „századfordulós Vészhelyzet”, és könyörgöm, ne vacsorázzatok előtte, hacsak nem bírja a gyomrotok, hogy az orr nélküli nőnek úgy plasztikáznak újat, hogy a felkarja bőrét hozzáöltik, és hónapokig az arcához varrt karral kell járkálnia. Kevésbé megbotránkoztatónak a Criminal (UK) sorozatot ajánlanám: egyetlen kihallgatószoba, minden részben új ügy, remekül megírt dialógusok és feszültség a detektívtükör két oldalán.

Valamint breaking news: mégis van humorérzékem! Év elején a Sex Education és a Fleabag is bejött, pedig soha nem nézek semmit, ami kicsit is vicces, nem találtam olyat, ami szórakoztatna. Erre most egymás után kettőt is: mindkettőben nagyon bénázó, de nagyon emberi karakterek szerepelnek, Fleabag cinikus feketehumora pedig az én kérges lelkemnek is telitalálat. És ha már felültem erre a vonatra, imádtam a The Great sorozatot Elle Fanninggel és Nicolas Houlttal, ahol az egy kicsit sem történelmű orosz cári udvarban vacsorakor legyőzött katonák szemét nyomják ki a tányérra, fiatal lányok pedig medvét kapnak nászajándékba.

A tavalyi kedvenceimet itt találjátok, szerdán pedig érkezem a szokásos személyes évértékelővel.

* * *

Köszönöm, hogy itt jártál! Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.

A fantasy nem mese – első negyed

Egy ideje fut egy havi ajánlósorozatom Facebookon és Instagramon (külön csodás kihívás beleférni ott a szűkre szabott 2200 leütésbe), de a blogon mégis jobban megmarad, és könnyebb megtalálni egyben. Úgyhogy hármasával ki fogom őket tenni negyedévente, míg lefut mind a tizenkét tervezett poszt.

Bevezető, avagy miről is szól a sorozat

Fantasyíróként legtöbbször azzal az előítélettel találkozom, hogy a fantasy komolytalan irodalom.

"Akkor te mesét írsz?"

"Hm, biztos jó, de én igazi dolgokról szeretnék olvasni."

"És írsz majd komoly irodalmat is?"

Én meg rendszerint belekezdek a magyarázkodásba, hogy a fantasy összetettebb, szólhat gyerekeknek vagy felnőtteknek, és nem attól függ, hogy varázsolnak-e benne, és igen, lehet "komoly" is, és az, hogy valami SFF, nem a minőségét jelzi, csak egy tematika, egy eszköztár, amivel mesél. Nem attól lesz valami jó vagy rossz, hogy fantasy. Ahogy nem is attól lesz valami jó vagy rossz, hogy mainstream irodalom. Vannak jó szövegek és rossz szövegek, mélyek és felszínesek, és ezt nem az határozza meg, milyen tematikában vagy milyen eszközökkel mesélik el. Azt mondani, hogy a fantasy alacsonyabb rendű, olyan, mint a borító színe alapján válogatni könyveket, és kihagyni a kékeket, mert "minden kék borítós könyv szar".

Fantasyírónak és fantasyolvasónak lenni néha bélyeg. Sosem mondtam ezt ki nyíltan, de ez az igazság. És néha rosszul tud esni.

Persze az utóbbi években sok fejlemény történt, egyre több kritikus ír ilyen könyvekről, egyre több egyetemi kutató foglalkozik velük, és ez jó - én pedig kiváltságos helyzetben érzem magam. De akkor is, a változás lassú, és ahelyett, hogy várnám a sült galambot, szeretnék a jövőben kiemelten foglalkozni a témával. Mert hiába fontos nekem ennyire, az az igazság, hogy nem sokat tettem eddig a helyzet ellen. Nem próbáltam a felszínes ítéletet megváltoztatni - sőt, néha inkább meg se mondom, mit írok, elmaszatolom a kérdést. Így pedig hogy várhatnék változást?

Most viszont egy éven át minden hónapban ajánlok egy fantasyt úgy, hogy miért tartom komolyan vehető, elemzésre érdemes irodalomnak, ahol igen, az eszköztár eltérhet a megszokottól, mások a keretek, de mondanivaló, formai kísérletezés terén ugyanolyan értékes irodalom. Nem jobb, nem rosszabb. Csak más.

Szubjektív válogatás lesz számomra fontos könyvekkel, szóval csatlakozzatok bátran a ti kedvenceitekkel. Vagy csak osszátok meg ezeket olyanokkal, akik sosem olvasnának fantasyt, mert gyerekesnek hiszik.

* * *

1/12.

Lev Grossman: A varázslók

Azért szerettem volna ezzel a könyvvel kezdeni az ajánlókat, mert pontosan ez a premisszája: #afantasynemmese. "A varázslók" felnövéstörténet, de nem csak a szereplőké, hanem a zsáneré is. Talán nem véletlenül megosztó (a molyon 68%): a fantasy alapköveinek számító Narnia vagy Harry Potter regények elvesztik benne minden varázslatosságukat, és marad a szürke valóság.

Nagyon tetszik az a boldogságdefiníció, hogy "Boldogság = Valóság – Elvárások". Ha valaki túl magas elvárásokkal indul neki egy munkának, utazásnak, bárminek, és ehhez képest lassabban halad, több a nehézség, az boldogtalanabb lesz, mint aki keveset várt, de ahhoz képest előrébb jutott. Ez tipikus Y-generációs probléma: mi vagyunk a "bármi lehet belőled" korosztálya, akiket nagy álmokra bátorítottak, és most mindent gyorsan akarnak elérni. Ez nem csak a mi hibánk: a saját különlegességünk üzenetével nőttünk fel. Ezzel az érzéssel az Y-generációnak meg kell küzdenie a valóságban is, hát még mekkora szívás, ha az ember az "Elvárásokat" úgy lövi be, hogy varázsló-egyetemre megy, és mágiával bármit megvalósíthat.

Ezzel küzd a könyv főhőse, Quentin, akinek mindig is hiányzott valami megfoghatatlan az életéből. Ezért hiszi, hogy ha megtörténik vele minden fantasyrajongó álma, és megkapja az elmaradt "Roxfort-levelét", könnyebb lesz. Ha átkerül a gyerekkori kedvenc regényének világába, boldog lesz. Hőssé válhat, és célja lesz az életének. De nem lesz sem boldog, sem hős. Az "Elvárások" olyan magasak, hogyha kivonjuk őket a "Valóságból", nihil marad.

"A varázslók" tehát Y-generációs regény. Ha nem lenne benne mágia és alkoholista beszélő medve, sokkal többen értelmeznék így. Pedig fontos írói döntés fantasyként elmesélni: a Harry Potter és Narnia könyvekre kikacsintó sztori megszólítja azokat, akik ezeken nőttek fel, és így beszél a zsáner kijózanító felnövéséről is. Hogy a Harry Potter és a varázslatos gyerekkor után itt maradtunk a küzdelmes felnőttléttel, ahol nincs mindenízű drazsé és bagolyposta. Fájdalmas döntés ez Grossman részéről, hogy pont a gyerekkori álmokba tapos bele, minden fantasyrajongó közös, titkos vágyába, de pont ezért üt ez a regény.

Nem varázslattól leszünk boldogok.

* * *

2/12.

Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Azért vannak erdők a fantasykben, hogy eltévedhessünk bennük.

De talán nem is az erdővel kellene kezdenem a „Mitágó-erdőnél”, hanem az önismerettel. Hogy vajon létezik-e olyan személy, aki magabiztosan állítja, hogy ő ezzel végzett, pont, látott már mindent, évekig járt terápiába, már nem tud meglepetést okozni saját magának. Remélem, hogy nincs. De ha mégis, kiköltöztetném George Huxley-val a Ryhope-erdő mellé, és megvárnám, mit szól, ha egy nap a tudatalattija kopogtat a verandaajtón.

Ha azt hiszitek, nincs jungi fantasy, tévedtek. Jung elmélete szerint mindenki osztozik a kollektív tudattalanon, olyan emlékeken, szimbólumokon, amik nem a saját élményein alapulnak. Ezzel magyarázta, hogy a világ minden táján mennyire hasonlók a mítoszok, ugyanazokból az elemekből épülnek fel. És ez történik Ryhope ősvadonjának mélye felé haladva is: az elme által teremtett mitikus alakok, mitágók bukkannak fel olyan formában, ahogy a megidézője képzelni őket.

Ha nekem azt mondjátok, „Robin Hood”, rókaarcú rajzfilmfigura ugrik be a füle mögé tűzött nyílheggyel. De nektek talán valaki más: hősies igazságosztó, törvényen kívüli mészáros. Vagy mondhatok modern alakokat: Banksyt, a rejtőzködő lázadót, Grumpy Catet, az örök elégedetlenkedőt, Chuck Norrist, a legyőzhetetlent. A mi erdőnk talán velük lenne tele Artúr király(ok) helyett. Az egyén szűrője mindig ott van a mítosz és a valóság között. Kitörölhetetlenül, mint George Huxley történetében: ő a háborúból hazatért, traumákkal és gyásszal küzdő férfi, aki az erdő mélye felé haladva nem találhat mást, csak szembenézést legnagyobb félelmeivel és a kegyetlen apja arcát viselő medverémmel.

Ezért teremt a fantasy erdőket. Nem széparcú boszorkányokért, akik a kalandozókra vadásznak. Nem sötét és nyirkos helyekért, ahol a harc félelmetesebb. Hanem olyan lelki utazások fizikai teréül, amely mélyén nem megnyugtató válaszokat találunk, hanem felzaklató, kellemetlen felismeréseket. Tükröt, ha úgy tetszik.

Mind történetek vagyunk, és mind csak magunk mesélhetjük el a saját történetünket – egyszerre a közös nyelven és egyszerre megismételhetetlenül egyedien.

Mind a saját ősvadonunkban bolyongunk.

* * *

3/12.

Karin Tidbeck: Amatka

A nyelv a ********** eszköz, amivel a ******* befolyásolhatja az ******. Akié a szó, azé a *******. A ******* pedig saját képére formálja a *********.

A nyelvi relativitás elmélete szerint az anyanyelv alapvetően meghatározza a gondolkodásunkat, így a népek gondolkodásbeli különbségei elsősorban az eltérő nyelvekből fakadnak. Ettől függ az is, hogyan viszonyulunk a valósághoz, mennyire másként érzékeljük akár ugyanazt a benyomást.

Ha valamit sokszor mondanak, igaznak tűnik. Ha sokszor elmondják, hogy Csernobil körül nincs sugárzás, nem sérült meg a reaktor, igaznak tűnhet – de persze nem lesz az. Attól még ugyanúgy sugárzásban halnak meg a környező településeken, és senki sem szól, hogy jódtablettát kellene szedni. Így működik a propaganda és a látszat-igazságok, amelyekkel ki akarják váltani a valódit, de ez sosem lehet teljes – kivéve akkor, ha a szavak tényleg átformálják a gondolkodást, a gondolkodás pedig a környezetet. Amennyiben ez lehetséges lenne, a rezsimek addig szajkóznák hazugságaikat, míg elgörbül a világ: a szavaktól tényleg megszűnne a reaktorsugárzás.

Erről szól az Amatka, ez a weird fantasy disztópia, amit mindenképpen be szerettem volna venni a #afantasynemmese sorozatomba: egy képzelt, de szovjet diktatúrára emlékeztető világról, ahol az elnyomás eszköze maga a nyelv. Ahol a szavak szinte parancsok, és ha elfeledkezünk róla, hogy az asztalt „asztalnak” nevezzük, akkor megszűnhet asztalnak lenni. Ha elfeledkezünk róla, hogy a zsarnokot „zsarnoknak” nevezzük, akkor megszűnhet annak lenni. Ezért kontrollál minden szót Amatka kormánya, ezért hatol be polgárai gondolataiba, amelyeket ketté akar választani helyesre és helytelenre, támogatottra és cenzúrázottra. Mert fél a ********* formáló gondolatok ********.

Ijesztően hangzik, pedig hatalmas erő van ebben. A nyelv nem csak az elnyomás eszköze lehet, hanem a lázadásé is: a „gondolatbűnözés” sosem volt még ennyire apokalipszissel fenyegető, hogy a szavaktól az ismert világ szó szerint széteshet. De hát nincs olyan lázadás, amit áldozatok nélkül véghez lehetne vinni.

Ha megváltozik, hogyan gondolkodsz és miben hiszel, az megváltoztatja a világot.

* * *

Folytatás minden hónapban Facebookon és Instagramon, negyedévente pedig a blogon.

Ha az emberi jogok érdekelnek, olvass sci-fit és fantasyt – aztán cselekedj

Ma van az emberi jogok világnapja. A fantasy és a science fiction sokszor kapja azt a vádat, hogy örök gyerek felnőtteknek szánt mesék sárkányokkal vagy lézerpisztollyal, és emiatt akár kevéssé is tartják irodalomnak. Pedig a spekulatív fikció az egyik legjobb eszköz arra, hogy a "mi lenne, ha?" kérdésből kiindulva a jelen problémáit más megvilágításba helyezze, hogy kifordítsa az ismert világot, és miközben idegen tájakról, idegen fajokról beszél, közben mégis a ma emberéhez szól. És nagyon gyakran foglalkozik az emberi jogokkal is.

Összeszedtem pár, többségében friss, vagy kevesebb figyelmet kapott SFF könyvet, ami emberi jogok szempontjából is érdekes lehet: olyan címeket, amiket azoknak is bátran a kezébe adnék, akik félve ismerkednek csak a zsánerrel, mert esetleg nem tartják elég "komolynak". Minden könyvhöz ajánlok egy civil szervezetet/jelenleg futó kampányt is, ami kiáll valamilyen formában az emberi jogok és méltóság mellett, és amelyeket akár támogathattok is, ha szimpatikusnak érzitek a céljaikat.

Mert a science fiction és fantasy problémái itt vannak körülöttünk.

Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Afrika 27 országában jelenleg 200 millió nő esett át körülmetélésen, vagyis a külső női nemi szerv részleges vagy teljes eltávolításán. Egyes országokban a nők 80-98%-a érintett. Ez nem fantasy, ez a valóság. Ezért is öklözött gyomron A halálmegvető, ami ezen kívül sok más aktuális emberi jogi problémáról is beszél, de a női körülmetéléssel annyira kevés SFF regény foglalkozik, hogy ezt emelném ki. A lányok közül sokan önként, tudatlanul is alávetik magukat az eljárásnak, mert a rítus által fogadják el őket a társadalomban – és mivel ez egy fantasy, később hatalmat nyernek arra is, hogy visszaszerezhessék az uralmat megcsonkított testük felett.

A nők elleni erőszak gyakran láthatatlan – de ez nem jelenti azt, hogy nincs

A 25 éves NANE egyesület a családon belüli erőszak áldozataiért, bántalmazott nőkért, gyerekekért dolgozik, és egy segélyvonalat is fenntart. Akár önkéntesként, akár adománnyal is segítheted őket, vagy elmehetsz a Jurányi Produkciós Házzal közös színdarabjukra, amelyet Kérsz teát? címmel játszanak, és amely közös beszélgetéssel zárul. "Ha a partnerünk nem akarja a teát, nem kényszerítjük bele. Ha a partnerünk nem akarja a szexet, nem kényszerítjük rá. Nem?"

* * *

Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Azt hiszed, jogállamban élsz. Hogy feléd nem történnek meg "olyan" dolgok. Hogy biztonságban vagy, a törvény szemében mindenki egyenlő, és bízhatsz a demokratikus hatalomban, amelyet választottál. Aztán történik egy apróság, és kiderül, hogy mindez illúzió. A sziget félelmetes jövőkép Izlandról, ami innen, Közép-Európából felvilágosult országnak tűnik, nyitottnak és elfogadónak, de ez a könyv bemutatja, hogy krízishelyzetben mindenki embersége egyformán mérlegre kerül. Hogy a jogállamiság hogyan válik semmissé, vagy hogyan kezd szétválni egy társadalom "mi"-re és "ők"-re, ha fogytán az élelem és nincs antibiotikum. Hogy a civilizáció néha elfeledteti velünk, milyen is lehet az emberi természet, és ha változtatni akarunk, rohadtul ideje lépnünk.

A szigetre nem jutnak el az üzeneteid, de hozzájuk igen

Az Amnesty International idén megszervezte a "Levélíró maraton" nevű programot, amellyel négy bebörtönzött emberi jogi aktivistán szeretnének segíteni. Az egyikük Yasaman Aryani, akit tizenhat év börtönre ítéltek, amiért idén nőnapon egy csak nőknek fenntartott vasúti kocsiban kendő nélkül jelent meg, és fehér virágot osztott az utasoknak. Az akciójával arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy egy szabad világban mindenki eldöntheti, mit visel.  Hamarosan letartóztatták, magánzárkába került, és tizenhat évre ítélték. Az ő ügye mellett még három másikat is megismerhetsz itt, és a levél aláírásával támogathatod a szabadulásukat és az emberi jogokat.

* * *

Louise O'Neill: Örökké a tiéd

Ajánlhatnám a Szolgálólány meséjét, de valószínűleg úgyis mindenki ismeri: inkább egy olyan ifjúsági regényt vennék elő, ami mellett a Romana-füzetes címe miatt talán sokan elmennek (majdnem én is megtettem). A fülszöveg is kísértetiesen hasonlít egy habos-babos Párválasztóra, pedig ez a regény olyan kőkemény pofonnal zárul, olyan hiteles befejezéssel, hogy a fal adja a másikat. Mert mégis mi jó sülhet ki abból, ahol a lányokat kiskoruk óta feleségnek nevelik, kisbetűvel írják a nevüket, és egyetlen dolguk szépnek és kívánatosnak lenni jövendőbeli férjük számára? Mondhatnánk, hogy Atwood-light, de én teljesen máshogy közelíteném meg: olyan ifjúsági regény, ami komolyan veszi az olvasóját, és számára érthető konfliktusokon keresztül mesél tárgyiasításról és szexuális kihasználtságról, a témához illő realizmussal, cukormáz nélkül. Gimiben remek beszélgetésindító olvasmány lehet, ha értő pedagógusok foglalkoznak vele.

Bármi lehet belőled

Fontosnak tartom, hogy ne csak jogvédő szervezetek álljanak ki nemes ügyekért, hanem cégek is, akik így egészen más rétegetekhez is eljuthatnak. A The Body Shop rendszeresen foglalkozik nemes ügyekkel – több millió aláírást gyűjtött a kozmetikai célú állatkísérletek betiltásáért –, és most azon van, hogy felhívja rá a figyelmet, hogy sok kislány előtt nem ugyanazok a lehetőségek állnak, mint a többiek előtt. Ha szerinted is fontos, hogy egy lányból akár matematikus, űrhajós vagy sebész válhasson, ismerd meg az Egyszülős Központtal közös kampányukat itt.

* * *

Köszönöm, hogy itt jártál!:) Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.