2024. január 1., hétfő

Újságpapíron táncolni – évértékelő 2023

Volt az a játék a gyerekkoromban a szülinapi zsúrokon, amikor újságpapíron kellett táncolni. Aki véletlenül lelépett róla a padlóra, kiesett. Ha a zene leállt, félbe kellett hajtani a papírt, úgy folytatni tovább, aztán jelre újra félbehajtani, újra meg újra, míg képeslapméretű újságon egyensúlyoztunk, ki bírja még. Folyton ez a játék jutott eszembe tavaly, ilyen 2023-ban kulturális területen dolgozni. Mindig elvesznek tőlünk valamit, szűkül a tér, mi meg félbehajtjuk a papírt, és táncolunk tovább.

És ennek ellenére, mennyit aggódom a kultúra jövőjéért, kifejezetten élveztem a tavalyi táncot. Ez volt a harmadik év, hogy szabadúszóként írásra koncentrálhattam (wow!), és talán mostanra nyugodtam meg a kezdeti pánik után. Az elején mindenen szorongtam, amin csak szorongani lehetett. Fenntartható ez a fura és szabálytalan életvitel? Működni fog anyagilag? Működni fog művészileg, határidőkre és témákra is dolgozni? Mire mondjak igent, mire nemet, hogyan tartsak egyensúlyt munka és pihenés közt? Annyira bizonyítani akartam, hogy sokszor túlvállaltam magam, és amint teljesítettem egy határidőt, máris a következő okozott álmatlan éjszakát, vagy az, ha épp nem volt következő. Aztán mostanra kicsit kiengedtem. Nem a körülmények változtak meg. Nem lett könnyebb a helyzet, sőt. Inkább én változtam, elkezdtem bízni abban, hogy ez működik, képes vagyok rá, elfogadtam a hullámzását, a sűrűbb és lazább időszakok váltakozását, ráéreztem az arányokra. Már nem izgultam folyton azon, mi lesz legközelebb. És attól, hogy elfelejtettem szorongani rajta, elkezdtem végre úgy igazán, tényleg kiélvezni.

Nagyon szerettem ezt a tavalyi szabadságot, hogy ennyi új dolgot kipróbálhattam, új helyekre írhattam, új emberekkel dolgozhattam együtt. Nem szeretek megszokásból dolgozni, az újdonságok viszont szörnyen lelkessé tesznek, és tavaly rengeteg ilyen jutott – oké, persze, némelyik megijesztett elsőre, de pont ez a sáv a legjobb, az „ijesztő, de még lehetséges” kihívás vonzása. Nem egy nagy projektnek szenteltem az évet, hanem sok kisebbnek, és most pont erre volt szükségem, folyamatos új impulzusokra és élményekre.

Szóval táncoltam. Legtöbbször jó volt a zene. Néha pedig megszakadt, és félbe kellett hajtani az újságpapírt, de mindig visszaálltam rá, folytattam a legjobb tudásom szerint.

Ezt a játékot amúgy sosem egyedül játszottuk. Általában ketten vagy hárman álltunk ugyanazon a papíron, amikor pedig túl nehéz lett a szűk helyen a tánc, egymásba kapaszkodtunk, felváltva a hátunkra vettük a másikat, vagy elkaptuk a karját, amikor leesett volna.

Most is ez a legjobb ötletem, mit tehetünk egymásért. Pont mint régen a gyerekzsúrokon.

Sound on. Dance.

 

Ezek történtek idén az újságpapíron:

– a Horgonyhely jogait megvette a cseh Host Kiadó, ami így az első idegen nyelvű regénymegjelenésem lesz, és persze szörnyen izgatott vagyok miatta;

– tavasszal a Fekete monitor c. novellám Zsoldos-díjat kapott (és még mindig hihetetlenül sokan írtok a novella kapcsán a saját kiégésetekről vagy rettenetes munkahelyekről; ez a sztori a ti sztoritok is);

A röpképtelenek c. novellám Hévíz Irodalmi Díjat kapott ősszel, és ha még nem olvastad tavaly a Hévízben vagy a 2023-as Körképben, itt megtalálod online;

– írtam is tavaly új sztorikat, a novellákban továbbra is nagyon élvezem, hogy új témákat vagy formákat vagy stílusokat próbálhatok ki:

– a "J"c. szöveg a The Continental Literary Magazine Beast című számában jelent meg angolul a csodálatos Austin Wagner fordításában, és olyan lányokról szól, akik a társadalmi elvárásokkal szemben megtalálják a saját hangjukat. Mindig is sejtettem, hogy szinte performansz is lehetne, de amikor Bécsben jártunk a Buch Wien könyvvásáron a magazin bemutatóján, és elhangzott Suse Lichtenberger előadásában (németre fordította: Dallos Emese), akkor jött ki igazán, mennyivel jobban áll neki a felolvasás mikrofonba üvöltéssel együtt, és szuper volt látni, hogyan hat a közönségre (kár, hogy én sosem tudnám így előadni).

– a Ny mt l nul c. novellát az Álmodnak-e a normális emberek könyvesboltokkal? c. kötetbe írtam, ami a Libertine Könyvesbolt szülinapjára készült, és kortárs magyar írók könyvesbolthoz kapcsolódó sztorijait tartalmazza. Az enyém egy könyvek közt terjedő vírusról szól; vigyázzatok a könyvtáratokra!

– az Innen már nem fordulhatsz vissza a Kortárs folyóirat szerepjáték tematikájú számába készült, és az open world videojátékok keretein át mesél az utolsó küldetés utáni céltalanságról és depresszióról. Volt egy remek lapszámbemutatója is Debrecenben.

– az Utolsó szó jogán online jelent meg a Literán, és a halál után is érvényesíthető szavazati jog lehetőségével játszik el.

– és ha már Litera, februárban a „Hónap szerzője” rovat kapcsán Modor Bálint készített interjút, ami az egyik kedvenc beszélgetésem volt tavaly, olyan témák is előjöttek, amiket más nemigen tudott volna felhozni.

– szintén nagyon szerettem Lafka Dáviddal beszélgetni a Sztori Podcastben, ami a történetmeséléssel foglalkozik különböző területről érkező vendégekkel – mi főleg a fantasy kapcsán akartunk körüljárni a témát, aztán lett itt minden más.

– amire tavaly elkezdtem több figyelmet fordítani, és idén még többet szeretnék, az az, hogyan adhatok vissza másoknak valamit abból, amit én kaptam a közegtől (többen állunk azon az újságpapíron, ugye). Ezért örültem nagyon, hogy műhelyt vezethettem a FISZ-táborban egy szörnyen jó csoporttal, vagy hogy kitalálhattam egy pályázatot a Panodyssey nagyköveteként, és rengeteg tehetséges embert ismertem meg, akiktől alig várom, hogy többet olvashassak.

– ha pedig Panodyssey: lezárult a féléves nagykövetség, amelynek keretében írtam az oldalra egy tízrészes műhelynapló sorozatot, amit itt találtok magyarul összegyűjtve, angolul pedig a Panodyssey oldalán Austin Wagner fordításában. Öt próza is kikerült angolul az oldalra: részlet az Irha és bőrből, a Szerződései szabadságból, A röpképtelenekből, az Istenanyákból és a Négyszemközt című novellám.

– rengeteg helyre eljutottam, nem is próbálom meg felsorolni mindent, de minden beszélgetésért hálás vagyok könyvtárakban, táborokban, közösen olvasós eseményen, felolvasásokon, Könyvhéten, Margón, PécsLIT Fesztiválon, irodalmi esteken vagy reggeliken – sosem lehetek elég hálás a találkozásokért és a kedvességetekért. Remélem, jövőre folytatjuk! ;)


 * * *


Köszönöm, hogy itt jártál! Ha érdekelnek hasonló tartalmak, megtalálsz Facebookon és Instagramon is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése