Kész az új regény! - Öt infó az Irha és bőrről

Nagyon-nagyon régóta várom, hogy leírhassam: elkészültem az új regényem első verziójával! Igen, a végére értem az Irha és bőrnek. Hihetetlen érzés, egyszerre felszabadító és hagy maga mögött valami ürességet, ami miatt úgy ébredek reggelente: "és most mihez kezdjek az életemmel? Az lehetetlen, hogy ne ezzel keljek és feküdjek." Öt éve élünk együtt ezzel a történettel, az első ötleteket 2013-ban kezdtem felvázolni, aztán a koncepció rengeteget változott, 2016-ban teljesen újrakezdtem, most meg már azt se tudom, milyen, ha nem ezen töprengek egész nap. Lelkileg és íróilag is kihívás volt, úgyhogy biztos fogok még mesélni a folyamatról, de egyelőre csak örülök az utolsó pontnak.:)

Korábban már meséltem a regényről ebben a bejegyzésben. Az Irha és bőrben egy világméretű jelenség hatására az állatok bebábozódhatnak, akár a hernyók, és változó mértékben emberivé alakulnak. Lehetnek torzak, beszédképtelenek, végtagok nélkül kifejlettek, de akár szinte tökéletesen emberiek is. Ez alapvetően rendezi át a földi viszonyokat, legjobban mégis az a kérdés érdekelt, hogy ezek a semmiből létrejött, gyökértelen élőlények hogyan birkóznak meg a világgal, hogyan helyezik el magukat benne, miféle választ találnak a "kik ők" kérdésre.

Eddig viszonylag kevés konkrétumot árultam el a regényről, most viszont összeszedtem öt infót róla.:)

1. Szereplők, avagy kiké is ez a történet

A Horgonyhely szerintem elsősorban a világ története volt, a főszereplőket is az motiválta, hogy megértsék a működését, vagy megváltoztassák annak fizikai törvényszerűségeit. Az Irha és bőr ezzel szemben a szereplők története, hogy őket hogyan változtatja meg a világ. Három egyenrangú nézőpontkarakter szerepel benne.

Kirillről már meséltem többet a fenti bejegyzésben is: ő őzből alakult ki, teste nagyrészt állati, és közös tudatban él egy csordával, akik legszívesebben a régi, állati életformát követnék. Kirill azonban más, érzi, hogy nem illik közéjük, és hiába "kellene" egy őznek szelídnek lennie, ő nem tud mit kezdeni a benne rejlő agresszióval.

Pilar a legfiatalabb szereplő, szinte "újszülött", a regény kezdetén alig ért bármit a világból. Minden információját a tévéből szerezte – számára a szappanoperák és joghurtreklámok dokumentumműsorok –, de most kénytelen saját tapasztalatokat gyűjteni.

August kommunikációs szakember egy fajzatokkal foglalkozó szervezetnél, egy jogokért küzdő kampányban vesz részt – eleinte féltem, mennyire "illik" ez egy fantasybe, harcosok meg varázslók szoktak bennük rohangálni kétméteres karddal, nem irodisták izzadnak a nyilatkozatok szövege felett, de egyértelműen ő tartogatja a legtöbb meglepetést, emiatt nehéz is róla többet elárulnom.:)

2. Helyszín

A történet egy alternatív jelenben játszódik, ekkor már közel húsz éve tartanak az átváltozások. Azért izgatott ez az időszak, mert a kezdeti sokk már elmúlt, lassan természetessé válik, hogy léteznek fajzatok, de az integráció nem teljes, az emberek reakciói még olyan sokfélék, a törvények pedig csak részben biztosítanak nekik bármiféle jogokat. Valamint ez az az időszak is, amikor a fajzatok is kezdenek tudatosabbá válni, rengeteg kérdést feltesznek magukról. A helyszín nagyrészt egy Budapest melletti gettó, de fontos szerepet kap egy magányosan álló ház Dániában.

3. Fabulák

A regényben több "állatmese" is található a fejezetek közt: ezek a fabulák a fajzatokról szólnak a világ minden tájáról, Indiában átalakult elefánttól kezdve olyanokig, akik egy laborban élik le egész életüket.

4. Nem lett rövid, sőt

Az Irha és bőr az eddigi leghosszabb regényem. Szerkesztés meg rengeteg átírás miatt nem szeretnék terjedelmet mondani, de jóval hosszabb a Horgonyhelynél. Amikor írni kezdtem, megvolt a fejemben a teljes sztori, nem nőtt írás közben, mégsem számítottam rá, hogy ekkora lesz: valószínűleg a három egyenrangú nézőpont tehet róla, megkövetelték maguknak a helyet.

5. Első mondat

Ez még sokat változhat, de ha az elején szereplő fabulát nem számítom, jelenleg ez az:

„Eljött a kétszázhuszonnyolcadik teremtés napja, Kirill elméjében a csorda mégsem bírta befogni."

Természetesen még rengeteg munka van a szöveggel – pihentetés után neki is kezdek az átírásnak, ez hangsúlyozottan egy első verzió, több havi munka következik, mire egyáltalán el merem küldeni próbaolvasónak vagy a szerkesztőmnek. Szóval ez csak az első megkönnyebbülés, igen, sikerült, megírtam, de a csiszolás és átírás még úgy is hatalmas falat, hogy közben is rengeteget javítgattam. Emiatt fogalmam sincs, mikorra lehet belőle regény, de nem is siettetem a dolgot, legyen a tőlem telhető legjobb.

+1. Onlány

Az elmúlt években többen kérdezték, miért nincs szerzői Facebook-oldalam. A Bábel fiai vagy a Horgonyhely megjelenésénél még nem szerettem volna, később pedig attól tartottam: de hát minek nekem ilyen, ha talán soha többé nem fejezek be regényt? (A regényírás útvesztői sötét gondolatokba hajszolják az írókat, ejnye.) Úgyhogy megígértem magamnak, hogy ha kész leszek az Irha és bőrrel, csinálok egyet. Íme, ha van kedvetek, kövessétek, én meg próbálom megszokni ezt a felületet.:)

A közösségi médiát már kóstolgatom egyébként év eleje óta, aki inkább képes tartalomra kíváncsi, megtalál Instagramon is.

A mesterhazugság – új novella

Gyerekkoromban rengeteget gondolkodtam a hazugság fogalmán. Emlékszem, akkor hallottam először a bűnökről, szóval olyan hatéves lehettem, és azon töprengtem: ezt nem gondolhatják komolyan! Hogy a "ne hazudj" azt jelenti, hogy sose. Mármint azt se, hogy megmostam a kezem ebéd előtt, közben nem. Meg azt se, hogy a szülinapi torta finom, közben fűrészporízű. Letaglózott a gondolat, hogy soha, kicsit se. Hát mit fogok én a nehéz helyzetekben mondani? Hogy élem ezt túl?

Talán emiatt alakult ki, hogy felnőttként szörnyen érzékeny vagyok a hazugságokra. Ha bárki a szemembe mondja az igazat, ami kellemetlen, vagy adott esetben fáj, sokkal-sokkal többre becsülöm, mintha össze-vissza hazudozna a kedvemért. Cserébe én is ezt adom: ha már megkérdezi a véleményemet, teljes őszinteséget kap. És bár ez annyira természetesnek tűnik egy kapcsolatban, valójában túl ritka, a becsületes, egyenes embereket pedig mindig is a legtöbbre fogom becsülni.

Szóval írtam egy novellát a hazugságokról. Mármint rengeteg hazugságról. Füllentésekről, kellemetlen és fájó hazugságokról, egész életet beárnyékoló, évtizedekig növekvő hazugságokról. Olyan nagyokról, hogy akár városokat is lehet emelni belőlük.

Október közepén érkezik a Gabo Kiadótól Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 c. antológia, tizenkilenc magyar szerzővel. Sokak nevét talán már ismeritek, néhány név új lehet, de biztosra veszem, hogy közülük sokat meg fognak jegyezni a kötet olvasói. Én pedig őszintén örülök, hogy köztük lehetek.

A kötetet Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor szerkesztette, a benne szereplő írók névsora:

Baráth Katalin • Buglyó Gergely • Dragomán György • Erdei Lilla • Farkas Balázs • Gaura Ágnes • Brandon Hackett • Kiss Gabriella • László Zoltán • Lőrinczy Judit • Molnár B. Gábor • Moskát Anita • Rusvai Mónika • Sepsi László • Sümegi Attila • Sziács Viola • Takács Bogi • Tallódi Julianna • Veres Attila

A novellám pedig így kezdődik:

„Régen már reggeli előtt öt-hat alkalommal hazudtam. Átgördültem Khao felére az ágyon, a füle körül göndörödő tincsek közé mormogtam, hogy:

– Aludj nyugodtan, még csak hajnalodik.

Máskor eldugtam a papucsát a kamrába, és amikor némán szitkozódva kereste mindenütt, rezzenéstelen hangon állítottam:

– Utoljára a konyhaasztal alatt láttam.

Néha pedig, ha szükséges volt, egy pohár buggyant tejet nyomtam a kezébe:

– Még friss, én is ebből ittam.

Naponta akár ötszázszor tudtam füllenteni. Ötszázszor simíthattam tenyerem a téglafalra, hogy a malter ne peregjen ki porcukorként. Ötszáz korhadt, bármelyik lépésre beszakadható lépcsőfok bírta még egy kicsit tovább miattam. Ha pedig egy-két igazi hazugságot is sikerült kiötölnöm, amitől Khao szemöldöke valódi fájdalommal rándult össze, azzal áltattam magam, néhány arasznyira feltartóztattam a város felé közeledő felbomlást."