amelyben az eddig rejtőzködő szerző kilép a
csigaházból, és blogolni kezd.
Alapvetően visszahúzódó típus vagyok, nem élek harsány
társasági életet. Persze félreértés ne essék, szeretem az embereket, szeretem a barátaimat.
Szívesen megyek jó társaságba, szívesen veszek részt jó beszélgetésekben. De
otthon is jól érzem magam, ahol, ha kedvem tartja, délutánig pizsamában
mászkálok, körbebástyázom magam könyvekkel, és csak késő este jövök rá, hogy
még a közértbe se ugrottam le. Aztán másnap már örömmel fogadom az épp felcsöngető
barátokat, akik előtt mindig nyitva áll az ajtó.
Az írásról azonban még a legjobb társaságban is nehéz
beszélnem. A legnagyobb jóindulattal feltett „és mit írsz?” kérdéstől látványosan lefagyok, zavarba jövök, a
válasz pedig inkább csak hebegés-habogás. Nehéz megragadnom, nehéz igazi
választ adnom, ezért akaratlanul is másra terelem a szót.
De most nincs kifogás: itt van ez a blog. Itt az alkalom
mesélni valamennyit az írásról. Szeretném úgy megfogni, hogy valóságos
tevékenységnek tűnjön, ne valami misztikus dolognak, amikor a betűk csak úgy odaszökkennek
a monitorra. Nincs ködös ihlet, nincs egy földöntúli hely, ahol az ötletek
teremnek. Egy szöveg mögött munka van: persze nagyon élvezetes munka, mondhatni
játék, ami egyszer olyan könnyen megy, mint a lélegzés, máskor kínkeserves.
Megpróbálok mesélni az írásról, regényről és még sok
egyébről. Ideje kilépni a csigaházból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése