Sorok mögött: Zeusz fejéből

Harlow híres kísérletében újszülött bundermajmokat választott el az anyjuktól, majd mesterséges környezetbe helyezte őket két pótanya közé: az egyik fémdrótos, hideg váz cumisüveggel, a másik szőrös bábfigura, táplálék nélkül. A kismajmok a nap jó részét a plüss pótanyán csimpaszkodva töltötték, és csak szopni jártak át a fémből lévőre: szükségük volt a testi kontaktusra, a biztonságérzetre, a kötődés illúziójára.

Az írók is hajlamosak Harlow-t játszani, amikor megteremtik a karaktereiket. Kipattannak a fejükből frissen, mintha abban a pillanatban születtek volna meg, gyökerek és háttér nélkül, minimálisra lenyesett kapcsolati hálóval – csak még a szőrös pótanyát sem kapják meg kárpótlásul. A zsánerirodalom karakterei hős-alapanyagok, sárkányt kell ölniük, háborúba menni, gyilkosságok után nyomozni, és ilyen izgalmak mellett érdekel bárkit is, milyen családja volt neki? Minek terheljük a kalandot ennyi fölös sallanggal? A karakter üres, fehér lap, amelyet majd a történet során írnak tele.

De természetesen nincs olyan ember, aki üres lapként lépne bárkinek az életébe. Az írói klisé-eszköztár számtalan módon próbálkozik ezt elkenni: amnéziás főszereplő, hisz úgy még véletlenül sem kell törődni a kötelékekkel; vagy árva főszereplő, aki nem ismeri a családját, így senki nem kérheti számon a hiányosságokat. Olyan, mintha a karakter „üres lap” léte hitelesítődne, pedig az árva szereplők ábrázolása ugyanolyan összetett, mint a családosoké. A teljes szeparációban élő, fajtársakat sosem látott bundermajom kölyköknek felnőtt korukra szociális zavaraik lettek, ha pedig maguk is anyává váltak, minta híján gyakran nem tudtak bánni a kicsinyükkel. Ezzel szemben az árva hősöknél az ezzel járó lelki sérülések már nem kívánatos hozadékok, hisz ki akar olyan főszereplőt választani, aki esetleg kötődési zavarokkal küzd, sárkányölés előtt pedig előjön az anya/apakomplexusa? Vagy úgy egyáltalán: miért nem foglalkoznak azzal, milyen szülők nélkül felnőni? Kik hatottak a szülők helyett a karakterre, milyen nehézségekkel járt mindez? Egy ilyen szereplőt hitelesen ábrázolni ugyanolyan kemény munka és felelősség, mint kidolgozni egy szerteágazó családi hátteret.

Ha a főhős nem is árva, akkor is ritkaság, hogy kötöttségei lennének. Általában fiatal felnőtt, előtte az élet, akárcsak maga a regény története. Még az is szokatlan, hogy házas legyen, hiszen a szerelem majd a kalandok között talál rá. Ha mégis házas, akkor általában férfi, és csak azért kell a feleség, hogy párás szemmel elbúcsúzhasson az épp állapotos nőtől, vagy a lövészárokban is a gyerekétől kapott zsinórkarkötőt morzsolgathassa. A családi kapcsolatok gyakran instant könnyfacsaró eszközök, olyan tétek, amelyek mindenkinek ismerősek, ezért nem kell túlmagyarázni – de nem cselekmény- és karakterformáló erők, csupán díszletmotivációk.

Pedig a zsáner annyi lehetőséget tartogat akár furcsa családi viszonyok felépítésére is. Ahogy egy fantasy vagy sci-fi világban más kultúra kialakul, miért ne alakulhatna ki más családmodell? (Sőt, megfordítva: ha egy fantasy világban más kultúra jelenik meg, óhatatlanul kialakulnak más családi szokások.) A Horgonyhely írásakor külön élveztem, hogy egyetlen hagyományos család sem szerepel a regényben – nehéz is lenne ott, ahol a nők a terhességet csak kihasználjak, a csecsemőktől pedig rövid úton megszabadulnak. Vagy férfiak nevelik fel a gyerekeket, vagy lelencházba kerülnek, vagy ha lányok, akkor olyan női közösségekbe, ahol csak a terhességre készítik fel őket. Az elhagyott gyerekek problémás felnőttekké válnak, akik feldolgozás híján a gyerekükhöz sem tudnak megfelelően viszonyulni, az érzelmi sérülések pedig nemzedékről nemzedékre gyűrűznek tovább. Az épp aktuálisan írt regényben teljesen más helyzettel küzdök, itt fizikailag sem lehet családja a főszereplőknek, akik kétségbeesetten keresnek különböző pótlékokat, akár a bundermajmok a pótanyákat, és mindannyian különböző helyeken és formában találják meg azt a gondoskodást és biztonságérzetet, amit máskor a családjukban keresnének. Most érzem a saját bőrömön, hogy gyökerek nélküli szereplőkről írni sokkal nagyobb munka, és korántsem kényelmes „fehér lap”.

A konzervatív apuka-anyuka-gyerekek felállásra annyi megírásért kiáltó alternatíva létezik: csonka vagy vegyes családok, homoszexuális szülők, kommunák vagy generációs nagycsaládok; és a zsáner még ennél is többet tartogathat, avagy mi a helyzet mondjuk egy szűznemzéssel szaporodó idegen fajnál, vagy a klónok érzelmi életével? Rengeteg izgalmas, kiaknázatlan konfliktus rejlik a családi kötelékekben, de ami fontosabb: mivel ez oly nagy mértékben meghatározza a szereplőket, a fogékony kisgyermekkori hatások annyira befolyásolják a felnőtt személyiséget, nem is lehet lesöpörni a témát az asztalról, és kitépett gyökerekkel bedobni a hőst a történetbe. Nem csak azért, mert nem szabad túl kényelmesnek lenni – hanem mert csak így lehet hiteles.

Kép innen.

Többiek bejegyzései:

Bartos Zsuzsa
Buglyó Gergely
Gaura Ágnes
Kleinheincz Csilla
On Sai
Puska Veronika

Könyvheti élmények, találkozások + interjú

Villámsebesen eltelt a könyvheti hétvége.

Péntek délután még épp csak kimentem válogatni a könyvhalmok közé, amikor máris mély vízbe dobtak. A JAK által szervezett programok között volt egy beszélgetés Kiss Noémi friss regénye, a Sovány angyalok, valamint a Horgonyhely kapcsán. A Sovány angyalok egy tanárnő kálváriája a rendszerváltást megelőző években, őszinte hangon beszél női sorsról, meddőségről, kisiklott házasságról és molesztálásról. Sepsi László kérdései megtalálták a közös pontokat a két regény között, így beszéltünk nemi szerepekről, női testről és szexualitásról, valamint az elnyomó rendszerek terhéről és szabadságvágyról. A húsz-harminc perces blokkok elsőre rövidnek tűnhetnek, de valójában pont megfelelőek, hogy képet adjanak a regényekről, és minél több szerző bemutatkozási lehetőséget kapjon, amit itt is hálásan köszönök. Még egy-egy rövid felolvasás is belefért – először volt részem ilyen élményben, hogy a saját szövegemet egy profi tolmácsolásában hallhassam, a Horgonyhely első bekezdéseit Valcz Péter színművész keltette életre. Köszönöm.:)

Szombaton aztán eljött a dedikálások ideje a Gabo standjánál, elsőként Sümegi Attiláé. Az eddig csak elektronikusan kapható regénye, a Vadhajtás most végre limitált papírkiadásban is megjelent, és természetesen be kellett szereznem – csápos szívet is rajzolt bele, ami a könyv ismeretében érdekes igazán.:)

Attila után aztán sorra kerültem én is, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgultam rettenetesen. Nem tudtam, mire számítsak, eljön-e egyáltalán valaki, ehhez képest több mint egy órán át folyamatosan jöttetek, pedig tűzött a kora délutáni nap. Élmény volt találkozni régi ismerősökkel és megismerkedni újakkal, vagy olyanokkal, akiket eddig csak netről ismertem, és fülig zavarba jöttem, ha valaki elmesélte, hogy olvasta ám az első regényt. Rengeteg kedvességet, mosolyt és bátorítást kaptam Tőletek, ami hihetetlenül feltöltött, madarat tudtam fogni egész délután. Nagyon köszönöm Nektek! :)

Végül Kleinheincz Csilla dedikálta az Ólomerdőt és az Üveghegyet, utána pedig összeálltunk egy kép erejéig együtt örülni.

Az esték lazítós beszélgetésekkel teltek a téren, bár addigra kicsit kipurcantam a fáradtságtól és az enyhe hőgutától; a Könyvhétben ez is a jó, olyan emberekkel találkozni, akik amúgy az ország másik felén élnek. És szájtátós meglepetésben is volt részem, akadt ugyanis, aki máris elolvasta a Horgonyhelyet, és nem hagyott sokáig izgulni. Köszönöm. :)

A végére pedig egy videóinterjú, amit az Ekultúra készített velem szombaton. Még nem mertem visszanézni, mert emlékeim szerint igencsak zavarban vagyok (és ez nem tesz jót az értelmes önkifejezésnek). Vörös Eszter elsősorban a Horgonyhely kapcsán kérdezett nemi szerepekről és földevés iránti titkos vágyról, de az utolsó kérdésből az is kiderül, mit írok jelenleg. Csak nagyon szűkszavúan és homályosan mertem fogalmazni, mert a szöveg jelenleg félkész, és ebben a képlékeny állapotban bármikor kiderülhet, hogy a szemetesben végzi. Nyáron mindenesetre ezzel fogok gőzerővel törődni.

Még egyszer köszönöm mindenkinek az élményeket, a sok kedvességet, a jó társaságot! :)

Könyvhét: beszélgetés és dedikálás

Csütörtökön kezdődik a Vörösmarty téren a Könyvhét.

Június 5-én (péntek) 16 órától Kiss Noémi: Sovány angyalok c. regénye (Magvető) és a Horgonyhely kapcsán lesz egy beszélgetés, amit Sepsi László moderál. Helyszín az "Oroszlános kútnál" felállított színpad.

Több JAK által szervezett programot ezen a linken találtok.

Június 6-án (szombat) pedig a dedikálások lesznek a GABO standjánál, én 14 órától várlak Benneteket. Előtte Sümegi Attilával találkozhattok (csapjatok le a limitált papírkiadásos Vadhajtásra!), 16 órától pedig Kleinheincz Csillával.

Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk.:)

A nehéz szülések regénye

Egy kézirat befejezése után a legtöbb írót elfogja a félsz: egy szöveg elkészült ugyan, de nincs garancia rá, hogy még egyszer sikerülni fog. A két regény megírása közti légüres tér szorongással teli, vajon van-e még ott történet, ahonnan egy jött?

Így jártam én is a Bábel fiai befejezését követő és a Horgonyhely elkezdését megelőző négy-öt hónapban. Ötletcsírák és névtelen karakterekről készült pillanatképek röpködtek a fejemben, de nem tudtam, összeállnak-e egésszé. Néhány dolgot viszont eldöntöttem. Nem akartam, hogy az új regény túlságosan olyan legyen, mint a régi. Másnak kellett lennie – rengeteg ötlet végezte emiatt egy képzeletbeli szemetesben –, de nagyon más mégsem lehet, hiszen ugyanabból a fejből pattan ki, és nem kényszeríthetem magam olyanra, ami idegen tőlem. Még egy szabályom volt: ne azért írjam meg, mert valamit írni akarok, és nem bírom elviselni a fehér papír látványát. Azért írjam meg, mert pont ezt a történetet akarom mindennél jobban elmesélni.

A több tucat keringő ötletcafatból végül három lett hasznos. Az első egy fiatal várandós lány képe volt, valamiféle béranyáé, aki számára a terhesség munka. A második egy teljesen abszurd gondolat (bár talán sok könyvszeretőt megkísért néha): bárcsak eljárnának hozzánk mozgó könyvtárak. Csak megállna egy kocsi tele illatos könyvvel a kapu előtt, és ha elolvastam a kölcsönzött példányokat, visszajönne érte. Ez persze csak kósza ábránd volt mosogatás közben, aminek sosem kellett volna egy regény részévé válnia, de magának a vándorlásnak a gondolata megtapadt. A harmadik morzsa volt a leghatározottabb: ezúttal olyan fantasyt szerettem volna írni, aminek nincs látványos kapcsolata a mai világgal, és azt akartam, hogy a társadalma eltérő legyen a miénktől. Vágytam arra, hogy felépítsek egy saját világot.

Ezek aztán úgy kombinálódtak, mint a Rubik-kocka elemei. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a vándorló könyvtár egy olyan társadalmat feltételez, ahol mindenki helyhez kötött. Tetszett annak a gondolata, hogy senki sem hagyhatja el a lakóhelye környékét, de persze ez önmagában pusztulásra ítélt, lassan elsorvadó világ lenne. Csak akkor működhetett, ha választok egy kivételezett réteget, amelyik képes a vándorlásra. Ők pedig a terhes nők lettek.

Jegyzetek 2011-ből, azóta rég kihúzott szereplőkkel 

Innen már nem igazán tudtam visszafogni az ötletet, folyton ez járt a fejemben. Pedig ez még csak üres váz volt, amelyet sorban, elemenként fel kellett töltenem tartalommal. Hogy néz ki egy ilyen társadalom? Ha a nők csak a terhességük ideje alatt képesek a vándorlásra, túl sok gyermek születik majd, az anyák viszont nem maradnak ott felnevelni őket. Kevesebb férfira lesz szükség, és értéktelenebbek is lesznek, hisz nincs méhük. Hogyan változik meg a női-férfi viszonyrendszer, mi lesz a családokkal? Hogyan működhet a gazdaság? Hogyan telnek a mindennapok? És legfőképpen: miért alakulhatott ki egy ilyen világ? Az nem jó válasz, hogy csak. Bár nem dolgoztam soha biológusként, de mégiscsak elvégeztem a szakot, és ez nyomott hagyott a racionalitástól elrugaszkodott, fantasyrajongó énemen is, aki egyébként csillogó szemmel bámul minden megmagyarázhatatlant és mágikust. Most mégis akartam egy olyan világot, aminek a keletkezése legalább kicsit megérthető.

Észrevétlenül szivárogtak be a regénybe az évek óta foglalkoztató témák – rég szerettem volna felborult nemi szerepekről írni, vagy (ál)tudomány és mágia ellentétével eljátszani. A megírás két éve alatt nem törődtem vele, mi lesz a kézirat sorsa – akkor még a Bábel fiai is kiadó nélkül volt –, csak írtam és írtam, mert érdekelt a történet. Azt hittem, ha így elkapott a gépszíj, sima ügy lesz a végére érnem, ehhez képest nem tudom, futottam-e már valaha ennyi zsákutcába. A háromnegyedénél járva azt láttam, a szálak találkozás helyett szétfutnak, ezért az egészet kidobtam.* Néhány karakterkapcsolatot meg kellett változtatnom: akik addig régi haragosok voltak, most szoros kötelék szövődött közéjük; a többiek motivációját pedig módosítottam, és így a történetük is másfelé ment. A második megíráskor jöttem rá mindennek az igazi céljára és funkciójára, hogy az utolsó fogaskerék is a helyére kattanjon. Nem bántam a plusz munkát, az írás általában több faforgáccsal jár, mint tényleges eredménnyel, és az újraírások és csiszolások útvesztőjét kifejezetten élveztem. (Persze csak utólag, a kétségbeesés „sose-fog-ez-összeállni” mocsarában az élvezetet még nem könnyű felismerni.)

Nehéz ennyi idő után elengednem a regényt. Az elmúlt években, ha az utcán terhes nőt láttam, rögtön az jutott eszembe, hol hagyhatta a horgonyhelyét, a tavaszi virágültetéskor pedig úgy fúrtam ujjaimat a talajba, hogy közben eltöprengtem, milyen íze lehet. (Nem, nem kóstoltam meg. Az írói tapasztalatszerzésnek is van határa.) Most azonban el kell eresztenem a Horgonyhelyt, bármennyire is tudnám a végtelenségig csiszolni, bármennyire is nehéz elszakadni a szereplőktől vagy a világtól. Kicsit ijesztő, mint bekötött szemmel belépni egy ismeretlen terembe – de remélem, odabenn találkozunk.


*Bár zárkózott vagyok a félkész írásokkal kapcsolatban, az egyik írótáborban mégis meséltem a többieknek az akkor még épp csak megkezdett Horgonyhelyről. Nem tudtam, hogyan reagálnak majd rá, tartottam tőle, hogy szemberöhögnek, micsoda baromság, de nem így történt, és ez a bátorítás nagyon jól esett, ahogy később a folyamatos érdeklődésük is, hogy áll a küzdelmem a szöveggel. Köszönöm Nektek! :)

Olvass bele a Horgonyhelybe!

Ha minden igaz, a Horgonyhely már a nyomdában jár, de addig is, ha kíváncsi vagy az első két fejezetére, az alábbi linken beleolvashatsz. :) (Egyelőre a két férfi főszereplő mutatkozik be, de később lesz két nő is; az egyikük már itt is felbukkan.)

Első mondat:

"– Itt nem szülhetsz! – hadarta Vazil, és kirohant a fedélzetre. – Vissza kell tartanod, hallod?"

Kép forrása: Martin Stranka

Horgonyhely borító és fülszöveg

Már nincs egy hónap a Horgonyhely megjelenéséig, mostanra pedig elkészült a borítója. A kép a fantasztikus Marcela Bolívar munkája (akinek az egész portfóliója gyönyörű, érdemes megnézni).

Első pillantásra beleszerettem a borongós hangulatába, a finom részletekbe és a szinte világító narancsszínbe; az üres has, benne a lombikkal, vagy a mindent átszövő ágak és gyökerek pedig annyira passzolnak a regény világához, mintha a kép hozzá készült volna. A tipográfiát és a dizájnt Szabó Vince készítette, és borzasztóan tetszik, amiért ilyen vad és szabálytalan és izgalmas. A gyökérhálózat itt már nem véletlenül jelenik meg.:)

Nektek hogy tetszik?

Fülszöveg:

Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét. 

A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja.

Moskát Anita merész témát feszegető regénye felülbírálja az előítéleteket, és egy sötét és kíméletlen történeten belül keresi a választ a kérdésre, hogy mi a szabadság és a mások feletti uralom ára.

* * *

A Gabo SFF blogjára pedig egy nagyon rövid részlet is kikerült belőle.